A Föld Vallása és Jövője: Mivel azt már értjük, hogy a Föld az ember valódi menedéke, ezért azt is meg kell értenünk, hogy mihez kezdjünk a menedékünkkel, hogy milyen viszonyt alakítsunk ki vele. Kerítsük körbe, használjuk ki, együk meg, betonozzuk le, szántsuk fel, vagy szimplán meneküljünk el róla? Ezeket már többé kevésbé megtettük, és látjuk mihez vezetett.
Ezért teljesen új módon kell közelítenünk ahhoz a problémához, hogy mit kezdjünk a Földdel, és a dolognak az adja a nehézséget, hogy nincs kitől átvennünk egy jó megoldást, se a múltból se a jelenből. Most kivételesen nem tudunk csalni, se puskázni, a döntés a mi kezünkbe került, és ha tetszik ha nem, de nekünk kell kitalálnunk, hogy mihez kezdjünk a Földdel.
Ennek tudatában, mérlegelve azt, amit eddig tettünk érte, és amit nem tettünk meg, arra kellett jutnunk, hogy a Földdel való viszony nem lehet más, mint tisztán emberi viszony. Mert amióta az ember érti, hogy valódi menedéke a Föld, azóta elkezdte érteni azt is, hogy ez a bolygó nemcsak az övé. A Föld ahol él, lehetne az ő egyedüli tulajdona is, de azért nem az, mert más életformáknak is ez a hely ad menedéket.
Mivel az ember ténylegesen érti, hogy rajta kívül más életformáknak is a Föld a menedéke, azóta merőben más helyzet állt elő. Ugyanis azoknak az élőlényeknek, akiknek ugyanaz az éltető közege, azoknak van a legtöbb esélyük arra, hogy megértsék egymást. Mivel az ember sok ezer éves vívódása után ezt részben már felismerte, ezért elkezdett önmagával valamilyen szinten konszenzusra jutni.
Ez a konszolidációs! folyamat jelen pillanatban is tart, miközben az ember megértése olyan szintre fejlődött, hogy mostmár tényszerűen is ki tudja mondani azt, hogy végső soron az emberi lény feladata nem más, mint minden földi életformával közösségre jutni.
Ennek szellemében minden egyéni törekvés, alkotás, munka, vagy amit a vallások, vagy különböző ideológiai iskolák tanítanak elavultnak tekinthető. Ugyanis az emberi lény, mint létező entitás, teljes egészében újra definiálódik közösségi szinten, és ezáltal új vallást és értékrendet teremt a Földön szükségszerűen. Az új vallás és értékrend viszont nem lehet más, mint annak a magasrendű tannak a kinyilatkoztatása, hogy az emberi lény nem egyéb, mint minden földi életforma kivetülése.
Mikor az ember ténylegesen megéli azt, hogy tudata minden földi életformához köthető, azokból táplálkozik és fejlődik, csak akkor lesz képes alapot teremteni arra, hogy bármilyen életforma felé nyisson, azokkal közösséget teremtsen, tudását és tapasztalatát megossza bárkivel a nagyvilágban, ezzel biztosítva a Földnek, vagyis az életnek a hosszútávú jövőjét.
Ezért teljesen új módon kell közelítenünk ahhoz a problémához, hogy mit kezdjünk a Földdel, és a dolognak az adja a nehézséget, hogy nincs kitől átvennünk egy jó megoldást, se a múltból se a jelenből. Most kivételesen nem tudunk csalni, se puskázni, a döntés a mi kezünkbe került, és ha tetszik ha nem, de nekünk kell kitalálnunk, hogy mihez kezdjünk a Földdel.
Ennek tudatában, mérlegelve azt, amit eddig tettünk érte, és amit nem tettünk meg, arra kellett jutnunk, hogy a Földdel való viszony nem lehet más, mint tisztán emberi viszony. Mert amióta az ember érti, hogy valódi menedéke a Föld, azóta elkezdte érteni azt is, hogy ez a bolygó nemcsak az övé. A Föld ahol él, lehetne az ő egyedüli tulajdona is, de azért nem az, mert más életformáknak is ez a hely ad menedéket.
Mivel az ember ténylegesen érti, hogy rajta kívül más életformáknak is a Föld a menedéke, azóta merőben más helyzet állt elő. Ugyanis azoknak az élőlényeknek, akiknek ugyanaz az éltető közege, azoknak van a legtöbb esélyük arra, hogy megértsék egymást. Mivel az ember sok ezer éves vívódása után ezt részben már felismerte, ezért elkezdett önmagával valamilyen szinten konszenzusra jutni.
Ez a konszolidációs! folyamat jelen pillanatban is tart, miközben az ember megértése olyan szintre fejlődött, hogy mostmár tényszerűen is ki tudja mondani azt, hogy végső soron az emberi lény feladata nem más, mint minden földi életformával közösségre jutni.
Ennek szellemében minden egyéni törekvés, alkotás, munka, vagy amit a vallások, vagy különböző ideológiai iskolák tanítanak elavultnak tekinthető. Ugyanis az emberi lény, mint létező entitás, teljes egészében újra definiálódik közösségi szinten, és ezáltal új vallást és értékrendet teremt a Földön szükségszerűen. Az új vallás és értékrend viszont nem lehet más, mint annak a magasrendű tannak a kinyilatkoztatása, hogy az emberi lény nem egyéb, mint minden földi életforma kivetülése.
Mikor az ember ténylegesen megéli azt, hogy tudata minden földi életformához köthető, azokból táplálkozik és fejlődik, csak akkor lesz képes alapot teremteni arra, hogy bármilyen életforma felé nyisson, azokkal közösséget teremtsen, tudását és tapasztalatát megossza bárkivel a nagyvilágban, ezzel biztosítva a Földnek, vagyis az életnek a hosszútávú jövőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése