A szellemi alapállás

"Mit kezdjek az életemmel?" - A szellemi alapállás.

Az ember élete folyamán legalább egyszer, de szerencsés esetben többször szembesül azzal a kérdéssel, hogy mihez kezdjen az életével. Az első ilyen komoly kérdésfelvetés 14 éves kor körül, a pályaválasztás döntésekor vetődik fel, majd az iskolák elvégzése után, amikor az ember már kilép a nagybetűs életbe, akkor újra felteszi magának ezt a kérdést.

A kérdésfeltevés eredményeképpen születik minden emberben egy döntés, és ez a döntés fogja meghatározni az illető további életét és jövőjét. Viszont ahogy telik múlik az idő, a döntés eredménye és sikerességeképpen, illetve az ember egyéni habitusának és korrumpálódott és töredezett természetének megfelelően a kérdés, hogy mihez kezdjek az életemmel már sok esetben alig, vagy egyáltalán már nem merül már fel, mert az ember idővel pályára áll valami körül mint valami hold, és ott kering.

Ezért az ember döntése eredményeképpen pályára áll, valamiben befészkeli magát, valami körül kering, ott jól vagy rosszul érzi magát, végső soron ez adja meg biztonságát, ez adja meg élete identitását és hitét.

A probléma ezzel csak az, hogy az ember így idővel elveszti gyermeki rácsodálkozását a világra, elveszti alapvető érzékenységét az Életre, elveszti tisztánlátását arról, hogy mi az alapvető probléma, és klisékben, öntudatlan körökben kezd el gondolkozni, nemlétező problémákat akar megoldani, így szépen-lassan, de biztosan merevedik bele saját magába, saját döntései eredményébe, onnan kilátni már nem tud és nem is akar, onnan kimozdulni már képtelen.

Ezért Élni azt jelenti, hogy nem állunk pályára, nem nyugszunk bele az Élet felfoghatatlan és mérhetetlen titkába, hanem sokkal inkább amikor csak lehet rákérdezünk annak érthetetlen és nem evidens természetére, vagyis direkt módon rákérdezünk az Életre magára, mert nem felejtjük el azt a kézzelfogható és mindenre kiható élményt, hogy Élünk, és ezzel az Élettel valamit kezdenünk kell.

Ezért időszerű mindenkor és minden időben a kérdés felvetés, ezért nem szabad semmiben sem elszállni, mert csak egy igazság létezik, az pedig az Élet maga, ezért nem szabad megfeledkezni arról: hogy mihez kezdjek az életemmel, hogy mit csináljak, mert aki megtalálja az Életét, az elveszíti azt, de aki elveszíti az Életét az Igazságért, az megtalálja azt. Mert az Élet az Igazságban lakozik, sehol máshol.

Az egész életem egy tévút

"Az egész életem egy tévút." Csak kevesen képesek olyan bátorságra, hogy szembe nézzenek azzal, hogy az egész életük egy tévút.

Vagyis szembe nézzenek azzal, ami nap mint nap kondicionálja az embert, vagyis ami nap mint nap meghatározza és ami élteti, amire minden reggel, és nap mint nap felfűzi életét, hogy szembe nézzenek azzal, hogy az valójában korrupt és hamis, töredezett és nem teljes, és végsősoron az nem is létezik.

Mert nincs miben vagy kiben hinni, vagyis nincs mibe vagy kibe kapaszkodni, hacsak nem saját tudatomba, vagyis abba ami bennem a lényeg, ami bennem a legmélyebb.

De ha jobban megnézem saját magam, akkor szembe kell néznem azzal a mindent lesújtó igazsággal, hogy még a saját tudatomba sem kapaszkodhatok meg, még abban sem hihetek igazán, mert az is átver valahol, még az is korrupt és töredékes.

Ezért ez végső soron valahol nagyon szörnyű és nehezen feldolgozható élmény, hogy még saját magamat sem követhetem, saját magamban sem hihetek, mert az is hamis és mesterkélt.

Viszont ebben a borzasztó élményben, hogy végső soron minden illúzió, mégis számomra megjelent és felsejlett talán egy olyan kézzel fogható egzisztenciális valóság, egy olyan entitás, mégha csak rövid időre is, ami az üresség helyére, a nemlétezés helyére képes volt beáramolni, képes volt kitölteni azt.

Én ezt nevezem Igazságnak, én ezt nevezem Megváltásnak, én ezt nevezem Valóságnak, és végső soron én ebben hiszek és ezt követem, mert ezt én Valódi Életnek, Valódi Igazságnak, végső soron meseszerű valóságnak találtam.

 

 

Az emberiség valódi problémája a széthúzás

Az emberiség valódi problémája - vagyis miért nem tartunk össze? A széthúzás.

A valód problémánk nem gazdasági, nem etnikai és nem is földrajzi adottságú, mégcsak nem is kultúrális vagy vallási alapú, ahogy ezt ma is, és régen is sulykolták az emberbe folyamatosan.

A gazdasági problémák, a rasszizmus, a terület birtoklási viták, a szegény-gazdag szembefeszülés, a vallási és kultúrális ellentétek..., és ezek következménye a háborúk, csak is kizárólag azért kerültek az emberi tudat középpontjába, és kizárólag csak is azért tudtak megerősödni a történelem folyamán, mert idővel az ember elvesztette tisztánlátását, elvesztette tényleges problémáját, vagyis az ember a történelme folyamán elvesztette azt, amivel ténylegesen szembe kell néznie.

A valódi probléma elvesztése azt jelentette hosszútávon, hogy az emberiségnek saját magával kellett szembenéznie, és végső soron saját magával kellett szembefeszülnie. Ez az emberi történelem.

Mert hosszú generációk óta hibásan történik a figyelem átöröklése, a súlypontot és a lényegi elemeket hibásan olyan dolgokra teszik, vagyis az ősök olyan dolgokkal foglalkoztak, olyan dolgokat akartak megoldani, ami nem a valódi problémánk, hanem sokkal inkább jó dolgunkban vagy éppen egy szembefeszülésben találtak maguknak elfoglaltságot. Ilyen luxusból született a rasszizmus, a terület birtoklás vágy, a vallási vita, de akár a szegény gazdag ellentét is.

Mivel az emberek nem látták a valódi problémát, vagyis az egyetlen problémát amivel szembe kell néznünk, ezért képtelenek a valódi és globális összefogásra még most is, és csak a helyi, lokális ügyekben tartanak össze, abban mélyülnek el és abban csoportosulnak, így vesznek el vallásban, nemzetben, bőrszínben, aktuál politikai eszmékben.

Pedig az emberiség valódi problémája nem más, mint az életben maradás, ez pedig közös, mindnyájunk problémája. Ha mondjuk tegyük föl, kivülről megtámadnák a Földet, vagy ha egy óriási természeti csapás következne be, vagyis ha egy hatalmas kataklizma érné mostani életünket, akkor azonnal kijózanodna mindenki, azonnal eszébe jutna mindenkinek, hogy mi emberek vagyunk és összetartozunk, méghozzá zsigerből és nem mesterkélten, és mindenki nyomban elfelejtené a kis stílű és mondvacsinált problémáit.

Az ember attól ember, hogy képes összetartani egy közös cél érdekében, és nem attól ember, hogy hatalmat gyakorol, ahogy ezt még sokan tévesen gondolják. Így az emberiség első és legfontosabb lépése és feladata az, hogy az összetartást, az összetartozást tűzze ki maga számára mint elérendő egyetlen célt, és ne bármi mást, ugyanis minden problémánk megoldása a jelenben úgy a jövőben az összetartásban, a kooperációban keresendő, és sehol másutt.

 

 

Saját nyomoromról:

Szülinapi sacher torta egyenesen Neked a bécsi Sacher cukrászdából, amiért eljöttél az oldalamra és felköszöntöttél. Köszönöm szépen Neked, és fogyaszd szeretettel az a tortát, amit én sütöttem ki 43 évem alatt:

Azt a szokást találtam ki már egy jó ideje, hogy amikor nekem van szülinapom, akkor a gyerekeknek veszek ajándékot, őket lepjük meg, illetve elvisszük őket valahová, ami... nekik való és ahol jól érzik magukat. Én így ünneplem a születésnapom, ezért most képzeletben ezt küldöm Neked, és hozzá egy rövid kis történetet arról, hogy hogyan szoktam le saját nyomoromról:

Húsevés:
6 éves koromig nem ettem húst, addig sikeresen ellen tudtam állni a környezeti nyomásnak és az injekcióknak, mert azt adtak helyette, de végül megtörtek a csirkecomb finom ízével úgy, hogy a szomszédba csempészték be az ételt, így a szomszéd néni kedvessége szoktatott rá, és végül tőle fogadtam el, így csirkecomb függő lettem, de más húst utána sem nagyon tudtam megenni, mert zsigerből éreztem, hogy az nincs rendben. Aztán már 16 éves koromban amikor kezdtem felfogni azt, amit az állatokkal csinálnak, akkor kezdtem újra lejönni róla, mert az állatokat a barátaimnak tekintettem, és én nem akartam részt venni ebben a tömegmészárlásban.

Cigaretta:
10 éves koromban rászoktattak a cigire, anyám behívott a konyhába, és megkínált, mert azt hitte, hogyha megkínál vele, akkor jót tesz, és nem leszek függő tőle nagy koromban, hát tévedett, de nagyot. Ezenfelül még a barátok is ügyesek voltak és segítettek rászokni jó alaposan, így függője lettem. A cigiről aztán nekem tényleg nehéz volt leszokni, mert minden barátom szinte dohányzott körülöttem, de ennek ellenére többször leszoktam róla hosszú évekig, majd vissza, vagyis lifteztem. Megfigyeltem, hogy mindig úgy szoktam vissza, hogy vagy alábecsültem az erejét, hogy egy-két szál nem árthat meg, vagy feszültségoldásnak használtam, és így szépen lassan visszaszoktam, de a barátok és a környezet mindig segítettek a visszaszokásban, míg végül közel 20 év vívódás után 7 évvel ezelőtt rá kellett jönnöm, hogy a cigiről én nem tudok leszokni. Ez elég kiakasztó volt, hogy nem tudom abbahagyni a füstölést (napi 3-10 szál), mert azt szinte anyatejjel szívtam magamba, és ez adott valamiféle hamis biztonságérzetet.
Ezért nem tudtam mást kitalálni, minthogy nem állok ellen ennek az erőnek, és ezért eldöntöttem viszont, hogy mindig cigizni fogok és láncdohányos leszek, hiszen leszokni nem tudok róla. Eközben arra is rájöttem, hogy arról viszont letudok szokni, hogy vegyek valamit és meggyújtsam azt cigarettázás címszó alatt, így hát úgy döntöttem, hogy nem veszek semmit, úgyis sokba kerül, viszont egész nap cigizni fogok.

Bejött, és azóta is jókat szippantok a levegőbe és lélegzek naphosszat, de nincs hozzá szükségem semmire. Azt azért elkell mondanom, hogy az elején amikor abba hagytam, akkor percenként kb 100szor jutott eszembe, hogy rágyújtsak, és mindig rá kellett, hogy jöjjek, hogy hát folyamatosan cigizem, és így hát nincs mit tennem.

Alkohol:
Az alkoholra 16 évesen a barátaim szoktattak rá, illetve mindenhol láttam a jó példát, de mivel az első nagyobb bulin 17 évesen összekevertem fél liter pálinkát, egy üveg bort és hozzá sört egy nagy befőttes üvegben, és így az egészet egy húzásra megittam, ezért olyan rosszul lettem, hogy egész éjszaka hánytam, 17szer pontosan. Ez nagyon mély nyomot hagyott bennem és megértettem, hogy az alkohol tévút. Aztán később megértettem, hogy az alkohol ugyanolyan elgyengülés mint a cigaretta, vagyis az ember a saját feszültségét akarja vele kompenzálni. Itt is fennáll az a veszély, hogy az ember vagy a társaság miatt iszik, vagy lebecsüli az alkohol hatását és hosszútávú erejét. Alkohol függő soha nem voltam, mert mindig kerültem azt azóta, amióta megismerkedtem vele, és majdnem belehaltam. Viszont az történt velem 13 évvel ezelőtt, amikor egy barátom családi problémáját segítettem megoldani, amit egy hónapig tartó sörözés közben lehetett csak megbeszélni, hogy miután megoldódott a problémája és én egyedül maradtam, mentem a közértbe sört venni. Rájöttem, hogy nem én akarom a sört, hanem a testem kívánja, amelyre cirka 1 hónap alatt rendesen rá is szokott. Ezért hát "lekötöztem" magam, és pár nap után el is felejtettem az egészet.

Mégegyszer kísérletet tettem a kultúr alkohol fogyasztásra borral, egy ujjnyi könnyű házibort higítottam a végtelenségig, és úgy ittam mint valami málnaszörpöt, csak éppen hogy színe lett a víznek tőle, és így gyakorlatilag egész nap szopogattam a bort. 1 hónap alatt ittunk meg nagyjából 5 liter bort ketten így szörp formájában, mondjuk 3 liter bor volt egy hónap alatt az én részem, de azt vettem észre, hogy itt is ugyanaz a hatás alakult ki mint a sörnél, hogy hozzászoktam és kívántam, ezért ezt is abbahagytam.

Ezért megtanultam egy életre azt, hogy az alkohol bármilyen formája függést okoz, úgy mint a cigi vagy a drog, és azóta sem iszom. Annyira nem iszom, hogy mondjuk nagy melegben egy fél literes szénsavas ásványvíz is a fejembe tud szállni, és spicces leszek tőle, ezért vigyáznom is kell arra, hogy szénsavast ne igyak ilyenkor.

Drog:
A droggal elég későn, 32 éves korom körül találkoztam, és ott is a barátok voltak a ludasok. Hosszú ideig jártak a nyakamra, kb fél évig, mire rá tudtak venni arra, hogy a fűvet kipróbáljam, mert az jó. Lett saját pipám, komolyan elő lett készítve az én "beavatásom", komoly szellemi körítést tettek az egész mellé. Végül miattuk belementem, de csak a fűbe, másba nem. Viszont szerencsém volt, mert azonnal rájöttem, hogy nekem nincs szükségem fűre ahhoz, hogy elérjem ugyanazt az állapotot amit a fű okoz, mert eltudtam érni azt cigivel, sőt később levegővel is, ezért aztán nem is izgatott a téma nagyon, mert innentől kezdve amikor ki be lélegeztem, akkor olyan volt, mintha fűveznék, így fű nélkül de állandóan füveztem, de persze a füves barátok ezt nem hitték el nekem, aztán tovább próbálkoztak és megint belevittek még kétszer a tényleges rosszba, beleszippantottam egyet, és attól én olyan rosszul lettem, hogy 1 hétig feküdtem és szenvedtem egyetlen egy sluktól, olyan rosszul lettem tőle. Azóta is messze elkerülöm a fűvet és a füveseket, mert azok az emberek azt hiszik, hogy a fűben lévő anyag vezet valahová, erről fanatikusan megvannak győződve, egymást erősítik ebben, holott a fű nem vezet sehová, csak hozzászokásra és függésre, rosszullétre és hosszútávú leépülésre.

Gyűlölködés:
Viszont a gyűlölködésre soha nem tudtak rászoktatni senki irányába, akármennyire is próbálkoztak, azt bennem senki sem tudta elérni, mert már nagyon korán, gyerekkoromban megértettem mélyen azt, hogy minden emberben van valami jó, csak ezt a jót nekem megkell látnom benne, megkell értenem és találnom benne.

Mivel gyerekkoromban mélyen megértettem ezt a jó és tiszta alapot minden emberben és minden élőlényben, ezért én azóta is mindenkiben és mindenben a jót keresem, és mindenkiben meg is találom azt.

Ez a jóra való irányultság az ami végső soron megvédett engem attól, hogy elsüllyedjek és teret engedjek magamban az önsajnálatnak, hogy elgyengüljek és szerekben vigasztalódjak, ezért hát végső soron nagy szenvedések és vívódások után legyőztem azokat, amelyek minden embert megnyomorítanak, és most már tudom, hogy ezek bármely formája és fogyasztása, legyen az szellemi, kultúr vagy bármi egyéb, legyen hozzá bármilyen magyarázat, számomra elfogadhatatlanok, mert függést és nyomorúságot okoznak, a húsevés, a cigi, a drog, az alkohol és a gyűlölködés.

Összefoglalás:
Ezért én nem is akarom azt megérteni, hogy miért kell ezeket használni, mert ebben a dologban én végső soron hajthatatlan lettem, mert ebben az irányban én nem találtam semmit, csak szenvedést, pusztulást és halált, aki pedig mást mond erről, az egyszerűen magának hazudik és nem nekem.

 

 

A szellemi hitelesség - Az önbizalom és az őszinteség

"Higgy magadban Micimackó"

Az előzőekben márt taglaltuk, hogy a buddhizmusban csalást követtek el, mert a Tanátadás intézményével egy olyan hamis szellemi minőséget tartottak fenn és állítottak be hitelesnek, amely mint tudjuk a 6. Pátriárka óta, vagyis ami legalább 1000 éve már nem hiteles, csak egy formalitás és gesztus, aminek az alapja a ...tanító általi mindenkori önkényes döntés, és ami a tekintélyelvűségre, a lojalitásra, a tanító mellett eltöltött időre és végső soron a tanító szellemi szintje és mércéje szerinti megfelelésről szól. Tehát jegyezzük meg jól, hogy a Tanátadás az semmi másról nem szól, mint egy megfelelésről a tanító felé, vagyis az kap Tant aki megfelel a tanítónak.

Ezért a mai buddhizmus szintre másról sem szól, mint a megfelelésről, vagyis megfelelni a szellemi és erkölcsi elvárásoknak, megfelelni a buddhista tradíciónak, megfelelni a buddhista tanításnak, megfelelni a meditációnak, vagy megfelelni bárminek amit az adott buddhista iskola tradicionálisan tanít, vetít ki magából és imaginál. Ez a megfelelés a felelős azért, hogy a buddhizmus szellemi szintje gyakorlatilag idővel romba dőlt, ez az a megfelelés, ami miatt a buddhizmus mára gyakorlatilag halottá vált az emberekben, ebből lettek az üres és végtelenségik ismételt frázisok, a semmitmondó és mindenkihez egyformán szóló tanítások, és ez az a megfelelés ami hagyományozódott Tanátadás címen, méghozzá teljesen függetlenül attól, hogy az illető egy zen mester volt vagy csak templomi szolga. A régi buddhista történetekben egyébként néha még átvillan az igazság arról, hogy a rangok és címek nem rejtenek szellemi minőséget, de a mai ember annyira felszínes lett és rögzült, hogy ezt már nem látja át, és ahogy könnyedén belemerevedik egy márkába vagy vallásba, ugyanígy merevedik bele az öntudatlan mester-tanítvány viszonylatba.

Ezért a buddhista embert és az egész buddhista vonalat egyetlen egy hibás gondolat döntötte szellemileg romba, ez pedig a megfelelés volt. Így a szellemi hitelesség első és legfontosabb lépése egy ember életében nem más, mint bármiféle megfelelés felszámolása önmagában, ha úgy tetszik az ok-okozati törvényből, vagyis a külső hatásokból való kiemelkedés.

A megfelelés alapja minden esetben egyfajta félelem és bizonytalanság, ami az emberi tudatban él és gyökerezik, és amelyet az egyén vagy táplál és éltet, vagy túllép rajta és engedi elhalni magától. Az emberi tudatban a félelem és bizonytalanság nagyon mélyen leledzik, ezért csak igen kivételes emberek képesek ide is bevilágítani, felismerni azt és végső soron túljutni azon. Nagy általánosságban viszont emberek milliárdjai élik megalkudva és megfelelve életüket a családjuknak, a munkahelyüknek, a vallásuknak, vagy akár a mesterüknek szentelve, anélkül, hogy ennek tudatában lennének, erejük egy részét ez a megfelelés teszi ki, azért mert nem biztosak magukban. Mikor az ember nem biztos magában, akkor fél, és a szó szoros értelmében is fél ember, ezért keres magának valamiféle kapaszkodót, vagyis keres magának egy olyan dolgot amihez kapcsolódhat, amiben és akiben bízhat, amiben feloldódhat és megnyugodhat, legyen az vallás, társ vagy család, munkahely vagy mester, mert keres magának valamit vagy valakit ami feloldja belső önbizalmatlanságát és az ebből fakadó félelmét.

Ezért elmondhatjuk, hogy a szellemi hitelesség az önbizalomban és a félelem nélküliség irányában kezd megjelenni, és sehol másutt. Ezért szellemi hitelességét és mélységét mindenki saját maga eltudja dönteni abból, hogy mennyire megalkuvó, korrupt, hogy mennyire bizonytalan és fél, de ahhoz, hogy az ember ezt megértse magában, ahhoz az emberi tudatba kell leszállnia, aminek egyetlen módja létezik csupán, az pedig az őszinteség.

Nagyfokú őszinteségre van szükség ahhoz, hogy valaki saját tudatát, vagyis valaki saját magát feltérképezze. A szellemi út nem szól másról, mint önmagunk és a világ átvilágításáról, megértéséről, és ennek egyetlen módja és gyakorlata van, az pedig az őszinteség. Csak az őszinteség képes a tudat legmélyebb pontjaira eljutni, csak az őszinteség képes felszínre hozni azokat a gyökereket és csírákat, amelyek mélyen elvannak ásva az emberben, és amelyek felelősek az ember tudatállapotáért. Ezért a szellemi hitelesség és szellemi szint az nem más, mint az önbizalom és az őszinteség mértéke.

 

 

A Tanátadás hamis intézménye - Csalás a mai buddhizmusban

Bárki lehet szellemileg hiteles.

A Zen 6. Pátriárkája, vagyis Hui Neng úgy lett vezető buddhista tanító, hogy még csak nem is ismerte a buddhizmust, még csak írni és olvasni sem tudott, és már elismert tanító korában úgy kellett számára a buddhista tanítást felolvasni és megismertetni vele. Ő tett kísérletet először arra, hogy még csírájában felszámolja a Tanátadás hamis intézményét, vagyis tudatosan nem jelölt ki maga után utódot, és ezzel új korszakot nyitott a buddhizmusban, mert a Tanátadást megszakította 1000 évvel ezelőtt.

Ezzel szemben a mai zen iskolák kivétel nélkül a 6. Pátriárkát a Tanátadási vonal részeként tekintik és kezelik, holott ő ezt ténylegesen befejezte. Azt tanította, hogy bárki lehet az utódja kivétel nélkül, csak annyit kell tennie, hogy amikor valaki állít valamit akkor tagadjon, és amikor valaki tagad, akkor állítson, így hű marad az ő szellemi örökségéhez.

Viszont az utána jövő tanítók bizonytalanok voltak a buddhizmus jövőjével kapcsolatban, és önkényesen visszavezették a Tanátadást, és mintegy halott formai elemmé tették. A Tanátadás felszámolására egy másik kísérlet a japán Ikju esetében történt, aki mikor megkapta a Tant, kijelentette, hogy az csalás, semmit sem ér, és összetépte az arról kiállított okiratot.

Azért ki kell mondanunk, hogy az egész mai zen buddhista vonal és a mai zen mesterek akik a Tanátadásra hivatkozva legalizálják és hitelesítik magukat azok szellemi csalást követnek el, és szellemileg illegitimek, mert a Tanátadás intézménye már megszűnt 1000 éve, ezért az már nem egy szellemi mérce, csak egy formai elem, ezért senkinek sincs joga ilyenformán legitimizálni magát.

Ezért a Tanátadásnak semmi köze sincs az egyes ember belső szellemi állapotához. Egyes zen iskolákban annyira formálissá vált ez az aktus, hogy már odáig is elmentek, hogy a Tanátadást mintegy családon belül, vagyis apa és fia között hajtották végre, így az egész családból végül mindenki zen mester lett.

Ezért jegyezzük meg végleg, hogy a 6. Pátriárkával a Tanátadás intézménye a buddhizmusban ténylegesen megszűnt, erre hivatkozni, szellemi legitimitást onnan származtatni többé nem lehet. Így nem lehet innentől kezdve köntösök, címek, rangok, papírok, és buddhizmusban eltöltött idő mögé bújni, mert bárki lehet szellemileg hiteles, minden körülménytől függetlenül.

 

Politika, gazdaság, jog és vallás - A hatalom elavulása és teljes összeomlása

Stílus az ember:
A stílus az ember, vagyis ahogy ír, beszél, él és gondolkozik, vagyis ahogy egész lényét nap mint nap kifejezi magának és másoknak. Ez a stílus tesz minket egyedivé, ebben a kifejezésben érhető nyomon egyfajta színvonal, ahogy élünk és gondolkozunk. A stílus és színvonal az önállóság és nyitottság függvénye, vagyis minél önállóbb valaki, az annál kifejezőbb, és minél nyitottabb valaki, az annál színvonalasabb.

Társadalmi színvonal csökkenés:
A ma embere sokszor megfásul, stílusát veszti, és egy színvonaltalan életet él és gondol el magának és másoknak. Önállóságát fokozatos leépíti, nyitottságát hátra hagyja, végül a közhelyekbe és a régen elfogadott életmódba és gondolkozás módba menekül anélkül, hogy értené annak értelmét és eredetét. Ennek a tömeges színvonaltalan életnek és gondolkozás módnak az eredménye végül tömérdek probléma, amivel szembesülünk nap mint nap mint egyénileg, mint társadalmilag.

Hatalom elavulása:
A megfásult, stílusát és gondolkozási színvonalát idővel elvesztett ember talán észre sem veszi, de ő a jelenlegi politikai, gazdasági, jogi és vallási berendezkedés fenntartója, vagyis ő az, aki nem igazán tudott lépést tartani a kor megnövekedett erkölcsi igényével és színvonalával. Mert tudniillik olyan stílusra és színvonalra fektették le és fogalmazták meg a jelenleg fennálló politikai, gazdasági, jogi és vallási rendszereket, ami a mai kor kihívásainak már nem felel meg, így teljesen elavulttá, és érvényét vesztetté vált. Ugyanakkor mégis fenntartják ezeket a őskövületeket a mai napig, elmennek szavazni, olyan munkát végeznek amit nem szeretnek, otthon vannak a napi politikában, befizetik az Áfát és az adót, jól ismerik a jogaikat, a központi bankok által kibocsájtott papírokban számolnak el, híradót néznek, templomba járnak, és szentképek és házi oltár előtt tisztelegnek. Persze sok embernek eközben mégis fel-fel dereng valami saját színvonala által, hogy ez így még sincs rendben, mert a politikai, gazdasági, jogi és vallási berendezkedés valahol sántít, mert végső soron a hatalomról szól, de végül is legtöbbnek marad az egyéni élet elviselhető szinten tartása, valamibe való menekülés vagy beletörődés. Mindeközben most már azért jól tudja mindenki szinte kivétel nélkül, hogy minden politikai, gazdasági, jogi és vallási, vagyis minden hatalmi berendezkedés a Földön idejétmúlt, álszent és erőszakos, a problémákat nem tudja és nem is akarja megoldani, ezért ez a fajta hatalmi berendezkedés nem más mint időhúzás, egy pótcselekvés, egy foggal körömmel való ragaszkodó vergődés, mielőtt az egész össze nem dől.

Hatalom megszűnése:
A görög politika, a föníciai gazdaság és a római jog eltörlése nagyon meredeken hangzik első megközelítésben, és talán nem is érett meg az ember arra, hogy ennek igazság tartalmát belássa, olyan ez mint a vallásokban a templomok, papok, oltárok, és a vallási gyakorlat teljes megszüntetése, amit egyébként Buddha és Krisztus is megtett igen helyesen, és ami igen sokat lendített a gondolkodási színvonal emelkedésén és a vallásosság teljes megszűnésén, persze csak azoknak, aki megértették ezt. Tőlük függetlenül is, de kikell mondanunk azt, hogy mindenféle hatalmi berendezkedés eltörlése az egyetlen járható út a Földön az ember számára, még ha most sokan azt is gondolják, hogy a hatalom eltörlése megalapozatlan és csak az őskorba repít vissza minket. Egy ilyen drasztikus lépés azért nem repít és épít le minket az időben, mert a múlt és jelen hatalmi berendezkedésének az alapja minden esetben az emberek között fennálló bizalmatlanság volt, ami még az ókorból maradt ránk. Azért volt szükség az úgynevezett hatalmi berendezkedésre az időben, mert az emberek és népek nem bíztak egymásban, nem tudták megoldani mindennapi dolgaikat egymás között békésen, így szükség volt politikai, gazdasági és jogi szabályozásokra, vagyis hatalmi berendezkedésre a Földön, hogy ezt a fajta bizalmatlanságot kezeljék és megoldják egymás között.

Önálló, nyitott, bizalmon alapuló társadalom:
Az ember fejlődésével az önállóságon és a nyitottságon, vagyis a stíluson és színvonalon túl a bizalom is az emberi társadalom része lett, és emiatt minden hatalmi berendezkedés idejét múlt. Persze a régmúlt beidegződése még mindig egy fajta bizalmatlanságot és önállótlanságot táplál és próbál fenntartani az emberekben, de mára már ez idejét múlt, és igazából egy végjáték részesei vagyunk, mert az emberek jobban hisznek már egymásnak, mint bármiféle hatalomnak vagy szabályozásnak. Az egymás iránti bizalom egyre erősödik, a népek és nemzetek egyre jobban közelednek egymás felé, és ennek szükségszerűen az lesz a következménye, hogy mindenféle közvetítő és szabályozó hatalom, mint ókori hozadék végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében. De ez csak akkor következik be, ha mi emberek önállóan is ráébredünk erre, ha bizalmunkat egymásba vetítjük, és nyitottan de végleg száműzünk mindenféle hatalmi törekvést az életünkből.

 

 

 

 

A Magyar nyelv mint digitális nyelv

A Magyar nyelv mint digitális (igen-nem) számítástechnikai leíró nyelv. Logikai elágazások, függvények és tér idő a Magyar nyelvben.

A Digitális beszéd 2013
(A Halotti Beszéd szabadon felújított digitális változata)

Egy szerű Magyar ázat, nem fél.
Mond hát ok test vér im, kik s mik vagy unk?
Mag unk vagy unk, vagy is vagy unk a kik vagy unk?
S mond hát ok még is kik nek s mit Magyar ázunk?
Mag unk at? S mi ért?
Mert még is vagy unk?
S ha még is vagy unk a kor mi az a Mag unk?
Kik nek Magyar ázuk Mag unk at?
Ne kik? Mi ért ők kik?
Magyar ok ők?
Bel ünk ből van nak? Mint iszap, bél sár s hamu?
Em bőr ők s vagy em bőr ev ők? Öl nek ők s vagy Él nek ők?
Ok os ok mint Mag unk? Gon dol goz nak s fül vel nek?
Mi ért s ki ért ől nek ők? Ön Mag juk ért?
S ért ig hogy mi a Mag? Ha nem Ölsz csak Élsz!
Magyar ázuk el meg int mi Mag unkat ne kik?
S ha ők em bőr ők, a kor mi ért Mag unk vagy unk?
Ért ük vagy unk Mag unk?
Él it ek vagy egy sze rű en Ér ti tek test vér im?
Magyar ázuk tovább? Mi ért? Mert egyed ül vagy unk?
Rend ben ez a Magyar ok:
Kié itt a Tér? Aki Tér em ti?
A Tér em tőjé? Ki a Tér em tő?
Aki a Tér mé szet et Tér em ti?
Tér ül for dul ter em s nyelv ünk ben Él?
Mi Él a nyelv ünk ben a Tér mész et?
A foly jó foly am atosan foly ik foly ton foly vást foly ta tódva foly am ként.
Ok os a nyelv? Mi re ép ül?
Mag ára? Se mi más ra?
Mag unk vagy unk.

S em lő em lék ben elm él kedve gon dol goz om az on vagy vagy nem vagy.
Köszönet Radics József barátomnak a magyar nyelv értelmezéséhez nyújtott segítségéért.

 

 

A Magyar egy hagyomány, nem egy nép

Itt a megoldás végre: a Magyar mint szó egy hagyományt, egy vallást takar elsősorban, nem pedig népcsoportot, nemzetiségi, genetikai hovatartozást. Ez pedig mindent megváltoztat.

Magyar vagyok, ami annyit jelent, hogy egy vallást, egy szellemi hagyományt követek, méghozzá születésem óta. Szerencsémre anyatejjel szívtam magamba a Magyarok tanítását, a csodálatos anyanyelvet, a gyermeki álomvilágot.... Ezen nőttem föl én is, és csak később értettem meg, hogy ami bennem Él, az egy igen ősi kultúra része, ami mára már részlegessé sőt töredékessé vált, gyakorlatilag majdnem elveszett.

Annyira elveszett a lényeg mára, hogy azok akik szintén ebbe születtek bele, vagyis azok akik e vallás nyelvét, kultúráját ismerik és beszélik jól, azok is elfelejtették, hogy ők egy ősi hagyomány részesei, viszont nyitottságukból fakadóan bármit képesek kívülről befogadni, és így azonosultak idővel faji és nemzeti alapú eszmékkel, és így terjedt tévesen el az a nézet, hogy mi egy nép vagyunk, vagyis egy genetikai fogalom, nem pedig egy élő szellemi közösség és hagyomány.

Viszont a mai nap mégis arra a fontos, mély és mindent átható felismerésre jutottam eredet tudatunkat keresve szüntelen, amire sem a most élő Magyarok közül, sem az elmúlt ezer évben élők közül sem akadt példa, hogy végre egy Magyar felismerje és kimondja azt a mindent megváltoztató és elsöprő igazságot, hogy a Magyar mint kifejezés az egy vallást, egy szellemi hagyományt takar elsősorban, és nem egy nemzetiségi, etnikai hovatartozást.

Ez pedig mindent megváltoztat, mert így tényleges értelmet nyert egész létünk és küldetés tudatunk. Tudniillik mi nem egy nép vagyunk a sok közül, hanem mi a sokféle nép közül vagyunk az egy, olyan sokszínű jelenség, ami nyelvében, szokásaiban, álmaiban hordozza az egységet, függetlenül genetikai, faji hovatartozástól.

Ugyanis anyanyelvünkben, álmainkban van jelen hagyományunk és szellemi útunk, és hiába tiltakozik ez ellen kézzel lábbal bárki is, akkor is csak Magyarok vagyunk, teszem hozzá, szerencsénkre.

Magyarok vagyunk, ami annyit tesz, hogy mi egy csoda részesei vagyunk, annak a csodának a részesei, hogy Élünk, méghozzá az Őstenger-->Ősten-->Isten világában, magunkban hordozva az Élet titkát, a minden tudás lehetőségét, így igesigülünk együtt az Élő nyelv és hagyomány által. Ez a mi utunk, semmi egyéb.


Kép: Avatar című filmből.

 

 

Magyar mint szó

Itt a megoldás végre: a Magyar mint szó egy hagyományt, egy vallást takar elsősorban, nem pedig népcsoportot, nemzetiségi, genetikai hovatartozást. Ez pedig mindent megváltoztat.

Magyar vagyok, ami annyit jelent, hogy egy vallást, egy szellemi hagyományt követek, méghozzá születésem óta. Szerencsémre anyatejjel szívtam magamba a Magyarok tanítását, a csodálatos anyanyelvet, a gyermeki álomvilágot. Ezen nőttem föl én is, és csak később értettem meg, hogy ami bennem Él, az egy igen ősi kultúra része, ami mára már részlegessé sőt töredékessé vált, gyakorlatilag majdnem elveszett.

Annyira elveszett a lényeg mára, hogy azok akik szintén ebbe születtek bele, vagyis azok akik e vallás nyelvét, kultúráját ismerik és beszélik jól, azok is elfelejtették, hogy ők egy ősi hagyomány részesei, viszont nyitottságukból fakadóan bármit képesek kivülről befogadni, és így azonosultak idővel faji és nemzeti alapú eszmékkel, és így terjedt tévesen el az a nézet, hogy mi egy nép vagyunk, vagyis egy genetikai fogalom, nem pedig egy élő szellemi közösség és hagyomány.

Viszont a mai nap mégis arra a fontos, mély és mindent átható felismerésre jutottam eredet tudatunkat keresve szüntelen, amire sem a most élő Magyarok közül, sem az elmúlt ezer évben élők közül sem akadt példa, hogy végre egy Magyar felismerje és kimondja azt a mindent megváltozató és elsöprő igazságot, hogy a Magyar mint kifejezés az egy vallást, egy szellemi hagyományt takar elsősorban, és nem egy nemzetiségi, etnikai hovatartozást.

Ez pedig mindent megváltoztat, mert így tényleges értelmet nyert egész létünk és küldetés tudatunk. Tudniillik mi nem egy nép vagyunk a sok közül, hanem mi a sokféle nép közül vagyunk az egy, olyan sokszínű jelenség, ami nyelvében, szokásaiban, álmaiban hordozza az egységet, függetlenül genetikai, faji hovatartozástól.

Ugyanis anyanyelvünkben, álmainkban van jelen hagyományunk és szellemi útunk, és hiába tiltakozik ez ellen kézzel lábbal bárki is, akkor is csak Magyarok vagyunk, teszem hozzá, szerencsénkre.

Magyarok vagyunk, ami annyit tesz, hogy mi egy csoda részesei vagyunk, annak a csodának a részesei, hogy Élünk, méghozzá az Őstenger-->Ősten-->Isten világában, magunkban hordozva az Élet titkát, a minden tudás lehetőségét, így igesigülünk együtt az Élő nyelv és hagyomány által. Ez a mi utunk, semmi egyéb.

Kép: Avatar cimű filmből.

Embernek lenni a buddhizmus

Embernek lenni a buddhizmus, semmi egyéb. Azt már értjük, hogy a - a buddhista Tanátadás belterjes és formális, - a buddhista gyakorlati rendszer hindu, - a buddhista iskolák nemzeti öntudatra alapoznak.... Akármennyire is nehéz ezzel szembenézni, és akármennyire is nehéz ezt kimondani, de az egész egzotikus és hitelesnek tűnő keleti buddhista hagyomány idővel elvesztette az alapvető buddhista alapokat, mert olyan lényegi elemeket hagyott maga mögött mint az önálló út, az önálló gondolkozás, a semmi el nem fogadása, senki nem követése, az egyéni gyakorlati rendszer és a vallástalan élet, és ehelyett visszaemelte magába a hindu elemeket, a mesterek tiszteletét, a hagyomány ápolását, a tudat megtisztítását, a kitartó és önsanyargató, teljesítmény centrikus uniformális gyakorlati rendszert, a vallásosságot, más emberek szentként való tiszteletét, és végső soron olyan elemeket emelt magába mint a nemzeti kultúra, öntudat és fantázia világ. Ezért az egész keleti buddhizmus illegitimmé tette saját magát idővel, rimpocséstúl, zen mesterestűl, arhatostúl, szentestűl, Tanátadásostúl, mai nyelven megfogalmazva, tokkal-vonóval, és inkább hasonlít egy évezredek óta tartó össznépi szerepjátékhoz, mintsem a letisztult emberi gondolkodáshoz. Ezért nekünk nyugati embereknek igen nehéz dolgunk van. Mivel nem születtünk bele egy több ezer éve elhazudott, ezáltal mai modern nyelven kifejezve agymosott, bigott és álszent buddhista szerepjátékba mint a keletiek, ahol az előadás után a hívek szétkapják az egész pulpitust, mert abban hisznek, hogy az előadó láma amihez hozzáért és magáldott az tiszta és szent lett, majd a pulpitus darabkáit hazaviszik, és otthon ereklyeként őrzik és tisztelik, mivel mi nem ebbe születtünk bele, ezért nekünk választási lehetőségünk még van. Egyrészt követjük és frencsájz rendszerben átvesszük egy adott keleti ország elavult hindu / sámán alapú vallását, 3 évre barlangba zárjuk magunkat, minden nap meditálunk, tisztítjuk a tudatunkat, forgatjuk az imamalmot, becsülettel mantrázunk, törekszünk és gyakorlunk ahogy megmondják nekünk, tiszteljük a mestereket és a hagyományt, szépen feladjuk önállóságunkat, és végső soron hinni fogunk abban, hogy jó úton járunk, hogy végső soron buddhisták lettünk, és aki ezt meg meri kérdőjelezni arra furcsán fogunk nézni, vagy szembesülünk azzal az igen fájó ténnyel, hogy mi akik nem az anyatejjel szívtuk magunkba a pulpitus szétkapását és az előadók szentként való tiszteletét, a mai keleti rendszer és hagyomány végső soron belőlünk sem akar majd mást csinálni, mint azokból akik ebbe születtek bele, hogy adjuk fel önálló gondolatainkat, hogy ne vegyük tudomást arról, hogy az egész keleti buddhista hagyomány egy színjáték, és már rég köze sincs az egyetemes emberi gondokozáshoz, ami a buddhizmus alapja lenne, miközben meggyőzően és oly lelkesen érvelnek arról, hogy hagyományuk mindennek a csúcsa és a lényege, miközben kultúrájuk nem más, mint egy nemzeti öntudat. Ezért a mi dolgunk igen nehéz. Szembesíteni kell tudni az egész keleti buddhista hagyományt és társadalmat, hogy eltévedt, méghozzá nem kicsit, hanem teljesen, mert mindenért ami ellen a Buddha felemelte a szavát, - az emberekben lévő tudatlanság, - a másoktól való függés, - a vallásos életmód, - az önsanyargatás, vagy - az önállótlan gondolkozás, vagyis amik ellen küzdött egész életében, az végső soron a mai keleti kultúráknak az alapja lett, és ezáltal pont, hogy nem a buddhista gondolkozást és egyetemes emberi értéket erősítette, hanem a hindu gyakorlati rendszert, sajátos fantázia világot és végső soron belterjes nemzeti öntudatot. Ezért egyrészt szembesíteni kell tudni a keletieket, hogy a nyugatra történő buddhista eljövetel célja nem az, ahogyan ezt rózsaszín ködben elszállva gondolják sokan, hogy az ő elhazudott, álszent és téves kultúrájukat ide elhozzák nekünk, mi pedig átvesszük azt "csont" nélkül. Nem vesszük át. A buddhizmus azért jött nyugatra, mert itt új táptalaj van, hogy itt újra el tudjon indulni, hogy a meglévő bigott, álszent, aszketikus, elhazudott keleti kultúrát maga mögött hagyja, méghozzá nem részben, hanem teljes egészében, és mintegy tiszta alapokra helyezve újra elindulhasson. Ezért mi egyedül vagyunk és igen nehéz dolgunk van. Egyrészt közölnünk kell a többiekkel, hogy megvannak részegülve, és amibe kapaszkodnak az téves, és gyakorlatilag köze sincs a buddhizmushoz még nyomokban sem, másrészt szembesülnünk kell azzal a megrázó ténnyel, hogy a hagyományra semmilyen formában nem építhetünk, mert akkor pont az alapvető buddhista alapállást adnánk fel és úgy járnánk mint ők, ezért a feladat nem kisebb, mintegy a nulláról kell felépítenünk, mintegy nekünk kell kitalálni a buddhizmust megint. Ezért a kérdés most már nem az, hogy mi a buddhizmus, mert most már tudjuk, hogy buddhizmus mint ilyen nem létezik, sem keleten sem nyugaton, ez egy tévképzet, amit emberek milliói kergetnek, a kérdés most már ténylegesen az, hogy mi legyen a buddhizmus. Erre pedig azt lehet most mondani, hogy a buddhizmus ne más legyen mint az emberi normalitás, vagyis az emberi alapállás, egyetemes emberi érték. Kiegészítés: A buddhista alapállás amit Buddha is megtett: - eldobni minden hagyományt és gyakorlati rendszert, és őszintén és nyitottan állni magunk és a világ előtt. Így van esélyünk egyáltalán magunk felé és a világ felé tekinteni, és ezáltal az igazságot meglátni. Ez az emberi normalitás, vagyis a buddhizmus. Kép: a legjobb állapotban megmaradt és mumifikálódott emberi lelet, a több mint 500 éve alvó Maya lányok egyike

Mik a tévedések a mai buddhizmusban?

Figyeljetek rám szerzetesek, mik a tévedések a mai buddhizmusban?
A mester tanítvány viszonylat tévút, mert csak az
- Önállóság vezet el a megvilágosodáshoz.

A megvilágosodásra való erőfeszítés tévút, mert csak az
- Elengedettség vezet el a megvilágosodáshoz.

Valaminek a folyamatos ismétlése és gyakorlása tévút, mert csak
- Önmagunk megváltoztatása vezet el a megvilágosodáshoz.

A Tanátadás tévút, mert senki és semmi
- Nem okozhatja a megvilágosodást.

A buddhista hagyomány tévút, mert a
- Megvilágosodás minden hagyománytól mentes.

Mások bálványozása tévút, mert a mindenkiben jelenlévő
- Élet az egyedüli tiszteletreméltó.

A mai buddhizmus olyan mint autó helyett talicskával beutazni a világot,
- Elavult, és nem segíti a megvilágosodást.

Ezért a ti dolgotok szerzetesek nem az, hogy egy régi járművet felújítsatok vagy ápoljatok, felüljetek rá időnként és parádézzatok vele a világban mindenki előtt, ez nem nektek való, mert ez a jármű igaz, hogy patinás, de már elavult, ócska és használhatatlan a mindennapi élethez. Ezért ez az idejét múlt szerkezet már nem tud titeket elvinni messzire. Így a ti dolgotok sokkal inkább az, hogy új járművet építsetek, amit a mindennapi életben is használni tudtok, és ami elvisz titeket biztonságosan messzire.

Ezért figyeljetek rám szerzetesek, és gondolkozzatok el azon amit most mondok:
- ha újra meg akarjátok forgatni a Tan kerekét magatokban, és újra Életet akartok lehelni a buddhizmusba, akkor olyan járművet érdemes kitalálnotok, amellyel
- biztonságban lehet közlekedni a változás tengerén,
mert a változásban van a megvilágosodás és nem másban.

 

 

Kép: a Számkivetett című filmből

Buddha testamentuma

Buddha testamentuma - tanítók és hagyomány nélküli eredeti buddhizmus.
- Ne kövessetek semmit és senkit (Törekedjetek),
- fáradtság és erőfeszítés nélkül éljetek (Fáradhatatlanul),
- szabadon a világban (mint Buddhista),
- ha mégis elfáradnátok akkor pihenjetek meg (Nirvána),...
- ismerjétek fel, hogy minden folyamatosan változik (Dharma),
- ezért nincs kézzel fogható lényeg és személyiség (Sunyata),
- de tartsatok össze (Sangha),
- szeressétek és segítsétek egymást (Karma),
- de ne fogadjátok el mások igazságát (Samsara),
- hanem vizsgáljatok meg mindent saját magatok (Önállóság),
- elmélkedjetek szabadon mindenről (Meditáció),
- mert a változás a megvilágosodás (Buddha),
- és az Élet az egyedüli Szentség.

Ezzel szemben áll a törekedjetek minden erőtökből a megvilágosodásra, ne adjátok fel soha, gyakoroljátok a meditációt, olvassátok a szútrákat, kövessétek a mestereket, csatlakozzatok egy buddhista iskolához, boruljatok le 100 ezerszer, adjátok fel éneteket és üresítsétek ki magatokat, gyűjtsétek a jó karmát, és így talán megvilágosodtok, mert Buddha a mi urunk szent és tökéletes, és senki a nyomába sem érhet. Ugyanakkor ez a fajta mentalitás nem volt mindig így. Az eredeti valódi buddhizmus, ahol semmit sem jegyeztek le, és ahol nem voltak meg ezek a viszonylatok és önkínzások, aránylag gyorsan eltűnt, hiszen a buddhizmusba észrevétlenül is, de újra visszaáramolt egyrészt a hindu alapú

- mester-tanítvány viszonylat, és erőlködés,
másrészt ahogy idővel a buddhista tanítás terjedt a Földön,
- más nemzetek is rendre belevetítették saját kultúrájukat, szokásukat a buddhizmusba.

Ezért a buddhizmus ma már nem más, mint népek és nemzetek különböző kultúrális sajátossága és kavalkádja, egy téves össznépi megvilágosodási képen való görcsölés, tanítók szentként való tisztelete, Buddhához való imádkozás. Így a mai buddhista irányzatoknak és iskoláknak ma már vajmi köze sincs a valódi buddhizmushoz, belterjessé váltak, és hiába bizonygatják oly lelkesen hitelességüket, sokkal inkább különböző keleti nemzetek sajátosságához és öntudatához köthetőek, ahogy nyugaton a divathoz, egy keleti nép frencsájzához, vagy éppen egyfajta hóborthoz. Mert ahogy mai nyelven magyarul megfogalmazva Buddha nem volt más, mint egy cigány vajda fia, aki 30 évesen otthagyta a családját és gyerekét felelőtlenül, majd hajléktalanként végiglejmolta az egész életét, nem dolgozott és nem csinált semmit, csak koldult és elmélkedett naphosszat, erre búzdítva másokat, utazgatott mindenfelé, miközben saját igazságáról oly meggyőzően és felemelően érvelt és beszélt lyukat mások hasába, hogy végül celebbé lett, köszönhetően nemesi származásának is, majd halála után követői szentté avatták, és létrehoztak egy új vallást a buddhizmust, ahol ma már imádkoznak hozzá, és Istenként tisztelik.

Ezért ma, ha valaki valódi buddhizmussal akar foglalkozni, annak nagyon nehéz dolga van, mert mindenhol csak nemzeti sajátoságokba, évezredek óta tartó görcsös félremagyarázásokba fog ütközni, ráadásul ezt oly hitelesen teszik és adják elő, hogy az ember már már elhiszi magáról és a környezetéről is azt, hogy buddhista. De ha mélyebben megvizsgáljuk ezt, akkor láthatjuk, hogy a buddhizmus és annak tanítása gyakorlatilag halott és töredékes, dohos, görcsös, erőltetett, önkínzó, végső soron álszent és bigott, és egy múltbéli árnyakba kapaszkodva próbálja hitelesíteni magát, ezért ha vissza akarunk térni a valódi buddhizmushoz, akkor három dolgot mindenképpen érdemes megtennünk:

- a mester tanítvány viszonylatot és erőlködést el kell tudnunk hagyni (hinduizmus),
- a nemzeti, és kultúrális sajátosságokat fel kell tudnunk számolni (sámánizmus),
- vissza kell térni a tanítók és hagyomány nélküli önálló úthoz (buddhizmus).

A képen a bódhi fa, ahány ember, annyi út.

 

A szülők tudati aspektusai

A szülők leggyakoribb tudati aspektusai - kamasz, karrierista, vallásos, áldozat, társ, önfeláldozó, nélkülözhetetlen, pedagógus, öreg, és a bölcs.

A kamasz:
- aki csak most kezdi el élni saját életét, akivel épphogy csak megtörtént a szülővé válás, ezért többnyire mások nevelik gyerekét. Számára a gyermek egy játszópajtás, vagy éppen egy teher, feladat. Az ilyen ember jövés menésének, hangulatváltozásának folyamatosan ki van téve az egész család.

A karrierista:
- ő már elért valamit az életben, de számára ez még mindig nem elég, ezért még tovább akar lépni, valamiben ki akar teljesedni, munkában, művészetben, önkifejezésben. Számára az önállóság, az önkifejezés, a karrier a kulcsszó, és ezt el is várja gyerekétől és így is neveli fel őket.

A vallásos:
- ő már szellemi karrierben hisz, vagyis valamilyen értékrendben, eszmében, vallásban, tudományban, és nem mást tesz nap mint nap, mint saját gyerekét is ezekkel az eszmékkel és értékrenddel itatja át és neveli fel.

Az áldozat:
- az a szülő, aki úgy gondolja, hogy feladott sok mindent a gyerekéért, és ezzel saját magát mintegy áldozattá tette. Itt az önsajnálat idővel uralkodóvá válik, és ezt szépen lassan tovább is adja.

A társ:
- az a szülő, aki elfordul a másik szülőtől idővel, és aki végső soron nem talál más megoldás az életre és a társkapcsolatra, mint saját gyermekét. Ezek a szülők megkülönböztető figyelmet szentelnek általában egy gyerekükre, és az idők folyamán ez beteges kötődéssé alakul.

Az önfeláldozó:
- az a szülő, aki reggeltől estig dolgozik a családjáért, aki minden idejét a munkahelyén tölti a család helyett, azzal a címszóval, hogy ezt csakis miattuk és értük teszi meg. Az ilyen szülő nem nyitott, és a felelőséget a másik szülőre hárítja.

A nélkülözhetetlen:
- az a szülő, aki meg van győződve arról, hogy nélküle megáll a világ és rajta kívül senki sem tudja felnevelni a gyerekét, és ő mindent jobban tud. Ezek a szülők még nagykorukban is irányítani akarják felnőtt gyereküket.

A pedagógus:
- olyan szülő, aki mások gyerekét is neveli tudja, sőt ezt örömmel teszi, mert abban a tévképzetben él régóta, hogy ő képes bármit is megtanítani a gyerekeknek, amire egyébként ők maguktól képtelenek lennének. Az ilyen szülő rászól, irányít, és vezet.

Az öreg:
- ez a szülő aki már megnyugodott, és akinek már minden mindegy, és aki igazából mindennek tud örülni ami a gyerekével kapcsolatos. Sokan a nagyszülőkben találják meg ezt a fajta mentalitást, de itt a szülő nem érti meg a gyermekét, és ezért nem tud az ő életéhez érdemben hozzászólni és abban kiteljesedni.

A bölcs:
- az a szülő, aki már tudja, a gyermeknevelés titka a gyermek, és semmi egyéb. Ezért minden más tudati felhangot tudatosan feladott magában, amivel mérgezné a kicsiket folyamatosan. Ez a szülő a gyermeke képességeire és egyéniségére koncentrál, abból indul ki és arra figyel azért, hogy gyermeke ki tudjon teljesedni abban ami ő maga, amiért végső soron a gyermeke megszületett.

Ezért a szülő feladata nem más, minthogy bölccsé váljon, vagyis eljusson saját kamasz önmagából, egészen a bölcs gyermeki önmagához, vagyis saját gyermekéhez. Ha ezt a gyermeki állapotot eléri, akkor a szülő bölccsé válik, hiszen a benne lévő gyermek és a rajta kívül álló gyermek már nem különbözik, közöttük akadály már nincs, hiszen már nem régi önmagából indul ki, hanem a gyermekéből, ami benne már kiteljesedett.

A képen a bölcs szülő Pikminek, akik növényi alapú lények, és akik sokat segítenek a gyermekeknek az űrhajó építésében és a gyümölcsök begyűjtésében.

 

János: Jelenések Könyve - Előszó

Lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki ehhez a műhöz hozzá akar nyúlni vagy meg akarja érteni azt érdemben. Ez abból is fakad, hogy nincs még egy olyan írás a birtokunkban, ami ennyire nehéz és értelmezhetetlen lenne, illetve maga a mű is azt mondja magáról, hogy ez az abszolút igazság, és ehhez hozzányúlni illetve ezen változtatni nem szabad illetve szigorúan tilos.

Akkor nézzük meg alaposabban mivel is állunk szembe ténylegesen: azt már értjük, hogy tudatunk (Országunk) vagyis kultúránk töredékes, és ezért is fordultunk kifelé (Világ felé), és most már azt is értjük, hogy rendelkezünk egy olyan művel (János: Jelenések Könyve), ami számunkra íródott, a mi saját nyelvünkön (Magyarul), és ami nem másról szól, mint valódi kultúránk beáramlásáról (Élet).

Tehát kijelenthetjük, hogy elég sok mindent tudunk már, de még mindig egy olyan fallal állunk szembe, amit eddig senkinek sem sikerült átmászni. Foglaljuk össze, hogy miért nem:

1. Egyrészt mindenki aki megpróbálta ezt átmászni, valamennyi próbálkozás után feladta, méghozzá azért mert egy idő múlva mindenki valamilyen módon de meg ítélte saját magát az Igazsághoz illetve a jelen műhöz képest, és így azonnal kialakultak olyan viszonyok az Igazság felé, minthogy nem érdekel a továbbiakban, nem az én dolgom, nekem ez túl erős, kevés vagyok hozzá, túl nehéz és érthetetlen ez számomra. Tehát az első lényeges momentum, hogy e műhöz kezdjünk az nem más, mint hogy mindenféleképpen elkel kerülni a magunkról illetve a műről alkotott megítélést, és tisztán kell az egészhez hozzáállnunk.

2. A második probléma, ami miatt nem érthető a mű, az a nyelvezete. Ugyanis azt már értjük, hogy a mi legbensőbb nyelvünkön írták meg azt, de azt már kevésbé értjük, hogy ez a nyelvezet ébrenlétben nem felfogható, ahhoz ébren túl durvák vagyunk. Tehát mindenképpen megkell értenünk most azt is, hogy a mű az az álom nyelvezetében íródott felénk, és ezért ott lehet azt csak ténylegesen értelmezni és felfogni.

3. Legutolsó sorban pedig azért nem lehetet e falat átmászni, mert mindig egyéni teljesítményből, mintegy "bikából' próbálták meg elődeink az Igazságot felfogni, illetve nem is volt tényleges fundamentumuk ahhoz, hogy e műnek igazából nekimenjenek. Ez a helyzet most merőben más, egyrészt mert nem vagyunk egyedül, így nem az egyéni teljesítményre törekszünk, hiszen az ország nagy bölcsei mind jelen vannak a probléma felvetésnél, ami elég komoly segítséget jelent, ezen felül van még egy elég komoly előnyünk az elődökhöz képest, ugyanis fundamentális szinten egyikünk az egész művet álmában teljesen ismeri és érti az elejétől a végéig anélkül, hogy azt valaha is olvasta volna.

Ezen igazságok fényében tehát mindenképpen tehetünk most egy összegzést magunk felé, mielőtt ténylegesen neki látnánk a nagy műhöz és az Igazságot közösen megszülnénk:
- Ítélet nélkül
- Álmunkban
- Közösen
jelenik meg az Igazság és az Élet.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

                  (Képen: boszniai Nap piramis, ahol a székely-magyar rovásírás nyomait találták)

Kereszténység és Buddhizmus - Satipatthana megújítása

Kereszténység és Buddhizmus - lépés az ismeretlenbe.

A Satipatthana megújítása

Nagyon nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki Szókratész, Lao Ce, Buddha, Krisztus, Bódhidharma vagy akár Hui Neng után itt megpróbál bármi újat is mondani. Tisztában vagyok a helyzet súlyával és nehézségével, és számomra megtisztelő az, hogy a magyarországi buddhizmust meghatározó és annak kiemelkedő alakjait tarthatom társaimnak, barátaimnak és tanítóimnak. Szerencsém volt, mert gyerekként kezdtem a szakmát a 80-as évek közepén és volt alkalmam nagyon sok tanítóval találkozni. 27 éves buddhista tanulmányaim során arra a felismerésre jutottam, hogy meg kell tudni próbálni továbblépni. Azért gondolom ezt, mert azt látom, hogy az egész szakma azon vergődik és görcsöl régóta, hogy a meglévő tananyagot egyáltalán felfogja, feldolgozza magában és továbbadja.

Úgy gondolom, hogy nekem szerencsém volt ez ügyben, és sikerült rálátnom olyan lényegi pontokra, ami keresztül tudott emelni a teljes hagyományon, és érthetővé tudta azt tenni számomra. Arra a meglátásra jutottam, hogy a tananyag hiányos, illetve tévútra kerültünk. Ebből fakadóan egyetlen dolognak lett értelme, a közös továbblépésnek. Azt gondolom, hogy ma itt újat mondani nem tud senki, mert már minden el lett mondva. Viszont ha összefogunk, és közösen lépünk tovább, akkor képesek vagyunk a hagyományt egy magasabb minőségbe emelni és új kapukat megnyitni. Elmondom mire gondolok:

Azt már megláttuk, hogy az Élet (Tao) áll mindennek mögött, és van arra lehetőség, hogy ebből kiszálljunk (Buddha). Felfogtuk azt, hogy ezt meg is ragadhatjuk (Üresség). Így azt is elértük, hogy eggyé tudunk válni vele (Krisztus), és erre az egészre rá is láttunk (Hui Neng).

Nagyjából ezen a ponton meg is álltunk az Élet realizációjával kapcsolatban. Ugyanis hiába ragadjuk meg az Ürességet, a tényleges eggyéválás, vagyis az Életnek a tudatba való beáramlása egyéni szinten már nem történik meg csak részlegesen, tehát tévútra jutottunk. Az ami régen működött egyéni szinten, az most már nem működik. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez közösségi szinten működhet. Ezért el kell dönteni mit is szeretnénk ténylegesen:

1. Itt fogunk romantikázni az Életről és a múltról ahogy Hamvas tette, és várjuk a csodát, hogy az Ürességben újra megjelenjen az Élet vagyis a Megvilágosodás,
2. Vagy összefogunk és megpróbálunk kitalálni valamit közösen és továbblépünk.

Nekünk kell eldönteni, hogy mi legyen, romantikázunk az ősökkel és várjuk a csodát vagy lépünk az ismeretlenbe. Mindenesetre ha megpróbálunk továbblépni, akkor lehet, hogy a keresztényeket is jobban be kellene vonni a buddhizmusba, hátha van nekik valami B tervük és tudnak segíteni, és talán közösen ki tudunk találni valami megoldást az Életre. Köszönöm a figyelmet.

A buddhizmus definíciója

A buddhizmus egy olyan önálló hozzáállás, ami mindent:
- megkérdőjelez,
- megvizsgál,
- és az eredményt másokkal megosztja....

Ez a buddhizmus és semmi egyéb.

Minden más ezen felül csak sallang, beleértve a Buddha tanítását és amit az emberek tettek hozzá idővel. A legismertebb sallangok: Buddha, Dharma, Sangha, Én nélküliség, Meditáció, Megvilágosodás, Tan átadás, Szenvedés, Mester, Tanítvány, Szútrák, Tudat, Samsara, Nirvana, Karma, Reinkarnáció, Üresség.

A mai buddhizmus ugyanúgy sallangokból áll mint annak idején a hinduizmus, mára már hatalmassá duzzadt és ugyanúgy meg kell tudni haladni és át kell tudni látni, mint ahogy annak idején Buddha látta át saját vallását és kiemelkedett abból. Ez az átlátás és meghaladás a buddhizmus, semmi más, és szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán tudunk arról, hogy a buddhizmus átlátása és meghaladása lehetséges, mert egyébként el lennénk veszve a megvilágosodás és az én meghaladás meditációs ösvényében, ami már Buddha előtt is jóval létezett és ami végül teljes szellemi kudarcba fulladt.

 

A megváltó - Zen 2.0

Dobosy Antal-nak, Tibor Tátrai-nak, Gábor Kovencz-nek, Hörcher Péter-nek, Won Do Zen-fi-nek, László Moldoványi-nak és Tamás Szőllősi-nek ajánlva.

Mi a Zen 1.0 és mi a buddhizmus lényege? A buddhizmus vagyis a zen lényege nem a kérdésekben illetve nem a rá adott válaszokban található, nem is a meditációban, tanításban vagy bármi másban. Ezek a dolgok egyfajta irányultságot, olykor erőfeszítést mutatnak, ezért időtöltésnek kiválóak, és sokan szeretik is őket, viszont a zen lényege szerencsére nem ezekben az időtöltésekben aposztrofálható, ugyanis a zen nem a Van vagy nem a Nincs kategóriájába esik, abból teljesen kiemelkedett. Ez egy olyan emelkedettség, amelynek alapja egy mindent megkérdőjelező és ezáltal mindent felülvizsgáló hozzáállás régies szóhasználattal élve: nemtudás. Ezért joggal mondhatjuk tehát azt, hogy buddhizmus, vagyis a zen lényege egy hozzáállás, semmi egyéb.

Sokan tévedésben időznek, és azt hiszik, ha valamit tökéletesen tesznek, akkor zent gyakorolnak. Tévednek. A zen nem függ tökéletességtől vagy tökéletlenségtől, gyakorlástól, a buddhizmusban eltöltött időtől, kérdéstől, sikeres reinkarnációban eltöltött óráktól, vagy válaszoktól. Én például anélkül fogtam fel a Buddha tanát gyerekkoromban, hogy még csak soha nem is hallottam róla. Ezért a " Mi a zen? Mi a buddhizmus? Mi a szertartás? Mi a meditáció? Mik vagyunk? " kérdéseket helyes feltenni, ugyanis ezek a kérdések tükrözik igazán a valódi hozzáállást, vagyis a buddhizmust. A helyes hozzáállás pedig nem más, mint saját helyzetünk felülvizsgálata, és abból való kiemelkedés.

Az úgynevezett Buddha ember nem mást csinál mint kiemelkedik saját helyzetéből. Ezt azért tudja megcsinálni, mert a hozzáállása mindent megkérdőjelező, megvizsgáló, semmit el nem fogadó. Ez végül oda vezet, hogy átlátja véleményeit, tévedéseit, elképzeléseit, vagyis saját helyzetét, és abból kiemelkedik teljesen.

Ez a fajta emelkedettség vagy rálátás a buddhizmus, semmi egyéb. Idővel ebből vallás és hiedelem lett, teljesen bemerevedett, Buddhából szent lett, lassacskán népek és kultúrák vetítették bele saját hiedelmeiket és tévedéseiket, ami az egész emelkedettségből merevséget és bigottságot teremtett. Ezt a deformált és betegesen képzelgő vallást próbálta meg Bodhidharma a gyökerekhez visszavezetni, ezt hívjuk zen-nek vagy Zen 1.0-nak. Ez egy ideig működött és virágzott is, de már a 6. zen pátriárka előtt az emelkedettségből újra beteges erőfeszítés, meditáció, törekvés, és végül koanokkal való sztorizgatás maradt. A zennel pontosan ugyanaz történt mint a buddhizmussal korábban, más kultúrák hatására végül elvesztette tisztaságát, és elmerült. Ezért a mai buddhizmusnak illetve zennek Buddha emelkedettségéhez már nem sok köze van.

Ez a fajta probléma nem változott idővel sem. Létrehoztunk egy vallást a buddhizmust, ami idővel devalválódott, ekkor visszavezettük a gyökerekhez ami a zen, és az szépen lassan újra elsüllyedt. A koreai Kyong Ho és utódjai Man Gong, és Ko Bong jól látták ezt a fajta elsüllyedést, és már pár száz évvel ezelőtt megállapították a buddhizmusról távolkeleten, hogy halott, vagyis, hogy az emberekben nem élő. Ezért aztán erőfeszítést tettek, hogy nyugatra kerüljön és megújuljon. Sajnos a nyugatra kerülés nem oldotta meg a helyzetet, mert a nyugatiak a sokszínű buddhizmustól, annak újdonságától és varázslatos világától teljesen megrészegültek, kultúrális sokkot kaptak és azonnal el is vesztek benne, megújítani nem tudták, inkább másolni és megérteni kezdték. A nyugati ember nem értette meg azt a tényt, hogy a buddhizmus ide menekült azért, hogy itt tudjon újra szárba szökkenni, mert keleten haldoklik, és nem azért jött ide, hogy lemásolják.

A koreai Ko Bong elküldte egyetlen tanítványát Seung Sahn-t, hogy féltve őrzött kincsüket nyugatra hozza. Seung Sahn nagyon csalódott volt, mert a nyugati embert nem érdekelte a lényeg, sokkal inkább a kultúrális elemek, érdekes történetek, tanítások, ambíciók, pozíciók, vagyis a bemerevedett keleti zen. Minden erőfeszítése ellenére semmit sem tehetett, környezete utánozta őt, nyelvjárását, szavait, mozdulatait, tanítását, gyakorlatát, vagyis teljes életvitelét, nem fogva fel azt, ami benne a tényleges élet. Népszerűvé vált, és tanítványai vakon követték őt és tanítását. Hiába próbálta őket megállítani, megértetni velük, hogy a zen szavakon túli hozzáállás, egy emelkedettség, az iskola amelyet létrehozott az már életében túlnőtt rajta.

1991-ben találkozott egy fiatal tanítvánnyal aki mély hatással volt rá. A fiatal tanítványt semmi más nem érdekelte csak a lényeg mint annak idején őt, és meg akarta menteni a világot. Ez a tanítvány rögtön összetűzésbe keveredett a környezetével, a tanítókkal, mert annyira erős személyiséggel rendelkezett, hogy többnyire sokan megbotránkoztak attól amit mondott. A fiatal tanítvány ugyanis elért egyfajta mély megvilágosodást a buddhizmustól függetlenül még gyerekkorában, és azért választotta a buddhizmust, mert felismerte, hogy Buddha tanítása arról szól, amit ő is meglátott. Seung Sahn felfigyelt rá, észrevette, hogy nem tudja őt irányítani senki, tanítóit zen interjú közben megüti és tanítja őket, úgy érezte ígéretes lehet ez az ember. Megpróbálta külföldre kivinni magához, de sikertelenül, viszont az illető körül egyre több botrány volt a környezetében, majd végül a zen iskolából is kirúgták 2000-ben. A kirúgásának híre és a botrányok amik körülötte voltak eljutottak hozzá is, majd megkereste őt titokban emailben, és fél éven keresztül beszélgetett vele, és végül átörökítette azt az emelkedettséget, amelyet Kyong Ho talált meg újra, és amely ő általa nyugaton is gyökeret talált.

A fiatal magyar 30 éves zen tanító több akadállyal találta magát szemben: a környezete nem fogadta el őt, vagyis azt ami mondott és amit tanított nekik. Azt is megértette, hogyha egyszer nyilvánoságra hozza azt, hogy ő Seung Sahn örököse, akkor sokan fogják támadni és megkérdőjelezni őt ezért, de ha végül is elfogadják ezt a tényt és Seung Sahn akaratát, akkor csak azért fognak rá figyelni, mert ő egy pátriárka. Azonkívül azzal is tisztában volt, hogy a buddhizmus ugyanúgy halott az emberekben mint Bodhidharma idejében volt, és a ma élő mestereknek és tanítóknak szinte köze sincs a lényeghez. Azt is látta, hogy nem érdemes ugyanazt csinálni mint Bodhidharma tette, vagyis letisztázni megint mindent, és elölről kezdeni az egészet, mert ez idővel ugyanúgy sérülni fog és elveszik.

Ezért úgy döntött, hogy megújítja a buddhizmust, és nem letisztítja azt, ahogy azt elődjei tették. Létrehozta a Zen 2.0 -át 2007-ben, a modern kor szóhasználata alapján, amely a klasszikus zen-re épül, és amelynek alapvető lényegi pillérre az, hogy nem az egyéni teljesítményre és elérésre koncentrál már csak, tehát nem tanító, tanítvány és teljesítmény centrikus, hanem a megosztásra, együttes eredményekre törekszik. Ezzel megpróbálja elkerülni azt a csapdát amibe Buddha és Bodhidharma is belesétált, vagyis, hogy idővel a színvonal erősen csökken, és az élő tanítás és lényeg az teljes egészében elveszik, és bigottá válik.

Az új buddhizmust, amelyet barátaival hozott létre közösen, tanításából fakadóan fejlődésre lett késztetve nem csak egyéni, hanem kollektív szinten is, és ez erősen akadályozza a színvonal csökkenését egy darabig biztosan. Végérvényes felszámolták a klasszikus mester - tanítvány viszonylatot, és az igazságot és barátságot támogatják helyette. A mércét a lehető legmagasabbra tették, Dharmája tisztán a Világegyetem működéséből fakad, a benne élő Buddha ember immáron a Homo Universus, vagyis az az ember aki a Világegyetemben él, és akiben a Világegyetem él. Gyakorlata a Világegyetemmel való eggyé válás, a Tudatos Evolúció. A magasra emelt színvonal egyenlőre segíti a szellemi növekedést egy darabig biztosan, aminek végső soron nem más a célja, mint az emberi Tudat, vagyis a Világegyetem teljes realizációja, vagyis az Élet teljes kiteljesítése. A Zen 2.0 nyitva áll, készen a további fejlődésre.