Minden pénz és munka értéke legyen Nulla.
Mai rabszolgatartó társadalom:
Egy társadalom fejlettségét az tükrözi leginkább, hogy az egyénnek mennyi energiát kell arra fordítania, hogy megéljen és saját magát eltartsa. Ha sokat kell foglalkoznia saját maga fenntartásával, mai szóhasználattal élve, ha pénzt kell keresnie, akkor nincs ideje fejlődni, nincs ideje megújulni, nincs ideje mélyen gondolkozni, nincs ideje azt csinálni, amit tényleg akar, mert minden energiáját a pénzkeresés és a megélhetés köti le. Az egész emberiség ebben a kiszolgáltatott és nyomorúságos helyzetben él, vagyis modern rabszolgaként pénzt kell keresnünk nap mint nap ahhoz, hogy megéljünk, hogy fenntartsuk magukat. Egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben szinte alig marad ideje az embernek arra, hogy gondolkozzon, hogy azt tegye amit akar, mert minden erejét a megélhetés köti le. Ez pedig az emberi fejlődés gátja.
A pénz és a munka:
A ma embere nem mehet ki a rétre csak úgy, amikor kedve tartja, nem játszhat a pillangókkal, ha éppen ezt szeretné, nem verselhet naphosszat vagy heverészhet értelmetlenül. Ezek a dolgok a mai fejlettlen és rabszolgatartó társadalomban értéktelen dolgok, hasznot nem hoznak, a termelést nem segítik elő, így értelmetlen és haszontalan dolgok, ezért be vannak tiltva munka címszó alatt. Az embert már csecsemőként bölcsödébe adják, ahova minden reggel bekell mennie, és az egész napját ott kell töltenie, majd jön az óvoda, az iskolák és végül a munkahelyek. Az embert gyerekkorától kezdve rászoktatják a rendszerességre, az intézmény és munkahely függőségre, az alá és fölérendelt szerepekre, megdicsérik és leszídják, piros és fekete ponttal jutalmazzák, később már számokkal mérik a teljesítményét, és végül pedig pénzzel. Számítóvá, vagyis a felette álló tanárnak, főnöknek megfelelni tudóvá alakítják, így lesz végső soron a mai élet ideológiai kulcsszava a pénz és a munka. E két hamis ideológia körül forog az egész világ, ennek van alávetve az egész emberiség, ez az élet értelme és lényege, azért születtünk meg, hogy e két dologban kiteljesedjünk, hogy ennek a két dolognak szenteljük egész életünket.
Az embernek olyan érzése van, amikor munkahelyen dolgozik, mint amikor iskolába jár. A tanárnak, vagyis a fönökének kell megfelelnie, annak él és dolgozik, végső soron attól függ. Ez pedig rossz érzés, mert nem azt csinálja amit szeret, hanem alá és fölérendelt viszonyokba kerül, kiszolgáltatottá válik, vagy éppen megrészegül, mert másik embereknek parancsolhat, azoknak megmondhatja, hogy mit kell tenniük. Mert a rabszolgának való nevelés már csecsemőkorban elkezdődik, a szerepeket az ember ott jól megtanulja, ez intézményesül, az ember életének részévé válik, és végül a nyugdíjjal véget is ér.
Nyugdíjas rabszolgák:
Azok a rabszolgák, akik egész életüket végig dolgozzák, azok végső soron munka függővé, intézmény függővé váltak. Amikor a rendszer kidobja őket, mert megöregedtek, és ezáltal munkájuk és erejük értékét vesztette, vagyis amikor már nincs rájuk szükség, akkor ezek az öreg rabszolgák krízis helyzetbe kerülnek. Egyrészt senki sem tiszteli őket azért, amit tettek, holott ők ezt elvárják, másrészt egész életükben megmondták nekik az óvodában, az iskolában, és a munkahelyen is, hogy mit kell csinálniuk, de most hirtelen szabadok lettek, és nem tudnak ezzel a szabadsággal mit kezdeni. Ezért nagyrészük képtelen leállni és visszamegy dolgozni vagy otthon folytatja saját örömére a munkát ott, ahol abbahagyta, de sokan összeroppanak, mert nem találják a helyüket a világban, vagy besavanyodnak és gyülölködővé válnak, de jócskán akad olyan is, aki rádöbben eddigi élete hiábavalóságára, arra, hogy ő eddig még nem élt, és ezért megpróbál szabadon élni addig, amíg még van ideje. Teljesen mindegy, melyiket nézzük, a nyugdíjas rabszolga valójában már nem tud élni, és ugyanabba a hibába esik mint egész életében, önállótlan, az életével nem tud mit kezdeni saját maga, csak másolja a többieket, csak klisékben és közhelyekben gondolkozik, a szabadságról és boldogságról hamis képe van, ezért vagy összeroppan vagy utazgat, ezért vagy kényezteti vagy sajnáltatja magát, ezért tud még hamisan hinni abban, hogy neki még élnie kell, vagy dolgoznia, hogy az ő élete talán még fontos. Pedig ő nem más, mint egy rabszolgatartó társadalom kicsavart és kizsigerelt áldozata, aki gyerekkorában ártatlanul hitt a rendszer igazságában és eszméiben, és ezzel visszaélve őt kicsavarták, egész életében dolgoztatták, és végül emberi ronccsá tették.
A hamis önbizalom:
Az ember ha jól végzi iskoláit, munkáját, ha megfelel az elvárásoknak, akkor végső soron jutalomban részesül. Ez a jutalmazás egyrészt erkölcsi, és a többi rabszolga embertől származik, másrészt pedig pénzbeli. A pénzbeli gazdagodás velejárója egyfajta hamis emelkedettség és hamis szabadság érzet a többi emberhez képest, én ezt megérdemlem jelmondattal, így egyre kevesebb gondot kell fordítania a megélhetésre, és ezáltal az ember jobban hozzáfér a közös emberi javakhoz, azokat a pénze által élvezni tudja és dúskálhat azokban. Ezért elmondható, hogy az ember pénze alapján részesül a közjóból és a közjavakból. Mert egy szénnel teli csillét húzó munkás nem fog tudni Máltán búvárkodni 3 hónapig, de egy befektetésel foglalkozó bankár igen, viszont egy egeret nyomkodó szakképzetlen számítástechnikus már az űrben is utazhat. Mert a munkásnak a mindennapi megélhetés a gond, viszont a bankárt és számítógépest ez már nem érinti, nekik van idejük búvárkodni és űrutazni.
Hamis elszámolás, és túlértékelés:
A mai világban az az egyik alapvető gond, hogy az egyik munka alul értékelt, míg a másik felül. Azt a hamis eszmét terjesztik, hogy a csille mozgatáshoz nem kell sokat tanulni, nem kell abba sok energiát, időt és tudást fektetni, míg bankárnak vagy számítástechnikusnak viszont sokat kell tanulnia. Ez pedig akkora csusztatás, amiből szinte senki sem képes kiébredni. Ugyanis sem a befektetett időt, sem pedig a felhalmozott tudást nem érdemes ilyen módon mérni, annak nagyságrendjére nem szabad hivatkozni, és legfőbbképpen nem szabad túlértékelni azt, mert semmi nem jogosít fel senkit sem arra, hogy hamis önbizalomra tegyen szert, hogy saját munkáját és szerepét felértékelje és túlértékelje azért, mert abba időt és energiát fektetett bele, mert minden mindennel összefügg, az űrutazás és búvárkodás létrejöttéhez szükséges a szénbányász is.
Alul és felülértékelt szakmák:
A világ most csupa olyan rabszolgából áll, aki saját magát és saját szerepét túlértékeli, saját magát egy képzeletbeli piramisban elhelyezi, és saját magát ahhoz méri és ott futtatja magát, miközben az alatta lévőket maga alá nyomja. Mert senki sem akar a ranglétra alján lenni, senki sem akar beleszakadni a munkába azért, hogy kifizesse a számláit, mindeki búvárkodni akar, az idejét kedve szerint eltölteni mint egy szakképzetlen és semmihez nem értő, csak pózolni tudó és a szépségéből megélő filmsztár.
Rabszolgaság felszámolása:
Ahhoz, hogy mindenki elérje ezt a fajta kötetlen életet és szabadságot, azt csak úgy tehetjük meg, ha a rabszolgaság intézményét felszámoljuk, vagyis a két alapvető elemet, a pénzt és a munkát felszabadítjuk, és az elszámolást megszüntetjük. Ugyanis mindnekinek kivétel nélkül joga van a pénzhez, méghozzá ugyanannyi mértékben mint másoknak, mindenkinek joga van a közjóból és közkincsből részesülni méghozzá kedve szerint, mindenkinek joga van úgy eltölteni az idejét, ahogy akarja, ezért amíg nem találunk jobb megoldást, egyet tehetünk, hogy mindenféle pénz értékét legyen az központilag kibocsájtott mint az USD, vagy decentralizált mint a Bitcoin, azok értékét a nullára kell redukálnunk, és végső soron a pénzt ingyenessé kell tennünk mindenki számára, hogy mindenkinek joga legyen a saját idejét és életét úgy leélni, ahogy szeretné. Ezenfelül mindenki munkájának értékét is nullában kell meghatároznunk hosszútávon azért, hogy az ingyenes pénz és a szabadidőtöltés mindenki számára elérhető legyen.
Nulla:
Tehát a pénz és a munka értéke nulla kell, hogy legyen idővel, így lehetőségünk van arra, hogy egy szabad, boldog és kiegyensúlyozott társadalmat hozzunk létre, ami a jövőben életképes tud lenni, fejlődni tud ténylegesen a mai rabszolgatartó hatalmi gépezettel szemben.
Kérdés: Viszont felmerül a kérdés bennem, hogy emberek tömegei miért nem hisznek a korlátlan és mindenki számára elérhető közjavakban, közkincsekben, az ingyenes pénzben, a szabadidő korlátlan voltában, emberek miért akarnak rabszolgák maradni, miért nem értik meg azt az egyszerű tényt: hogy csak akkor lehet jó az élet egyéni szinten, ha mindenkinek jó lesz az élet társadalmi szinten.
Én a mindenki számára ingyenes pénzben, az ingyenes és szabad munkában, és a megtermelt értékek közkincssé tételében hiszek, másban nem.
