Buddha, Bodhidharma, Hui Neng, Nancsüan, Lincsi, Huangpo, Chinul, Dogen, Suzuki, Seung Sahn...szinte végtelenségig lehetne sorolni azokat a celebeket, akikre zen illetve buddhista címszó alatt hivatkozunk. Ezektől az emberektől olvasunk és tanulunk, az ő gondolataikat és cselekedeteiket utánozzuk, azokat próbáljuk megérteni, majd végül megvalósítani.
Ha összegyúrjuk az elmúlt pár ezer év buddhista és zen tanítását, akkor egy olyan hatalmas mennyiségű anyagot kapunk, amiben az ember már nem ismeri ki magát. Ezt a hatalmas mennyiségű tanítást, írást nevezzük hagyománynak. Ezért a hagyomány valójában nem más, mint egy temérdek mennyiségű irat, tanítás, szútra, amely egy hatalmas kupacban tornyosodik az ember elé.
Ez a kupac mára olyan mennyiségűre duzzadt, hogy az idők folyamán látványos és hatalmas szemétdombbá formálódott. Amikor az ember meglátja ezt a hatalmas mennyiségű anyagot, akkor nem tehet mást, mint, hogy elkezd guberálni. Felmászik rá, és próbál értékes könyveket, írásokat kihalászni belőle, kérdezgeti a többi guberálót, hogy találtak e valami jót. Sokan a domb előtt ülnek, varázs szavakat kántálnak, csoportokba verődve mantráznak, mások meditálnak, vagy éppen megvilágosodnak, vagy tant adnak át, de a lényegen nem változtat: mindenki ezen szemétdomból él, onnan guberál ki magának valami szemetet, amiről aztán megvan győződve, hogy a legértékesebb vagy a legmagasabb rendű tanítás a Földön.
Ezért a buddhizmus nem más, mint egy hatalmas szemétdomb, ahol egy csomó hajléktalan guberál, meditál, megvilágosodik, szemetet ad át, él reggeltől estig. Viszont mégis néhány hajléktalant ez a folyamatos szemét gyártás nagyon zavart, ezért ők elkezdték abba hagyni a szemetelést, és ezt a szemétdombi mozgalmat aztán elnevezték zen-nek. Ez egy ideig működött, de mivel a többi guberáló nem tudta igazán megérteni, hogyan kell leállni a szemétgyártással, ezért el kellett nekik is magyarázni ezt, ami további szemetet termelt, így végül a zen mozgalmából is egy nagy szemétkupac lett idővel, ami rohamos léptékkel nő.
A probléma ezzel csak az, hogy a szemetet senki sem akarja újrahasznosítani, vagy elhordani, az ott élő emberek csak tovább gyártják azt rendületlenül, és így a szemét csak egyre gyűlik és dagad. Az egy fontos lépés volt a zen részéről, hogy megpróbálta abbahagyatni a szemetelést, de ez egyrészről nem sikerült, illetve mégsem oldotta meg a problémát, mert a meglévő szemetet nem hasznosította újra, csak a szemetelést próbálta megfékezni. Az állandó szemetelésen túl a problémát tovább fokozza a szemét körül idővel kialakult legenda, a régi és új guberálók körül kialakult személyi kultusz, és az, hogy a szemét szent és sérthetetlen, elhordani tilos, ahogy a tábla is mindig figyelmeztet.
Ezért egy másik táblát kellett ki raknunk a szemétdomb mellé, amire azt írtuk rá, hogy Spam, Zen 2.0, Szemét Újrahasznosítás, Wall-E. Ugyanis mostmár akkora a szemét körülöttünk, hogy nem célunk az, hogy a meglévő szemetet, hagyományt, tanítást, vagy nevezzük bármi másnak tovább duzzasszuk mi is, mert szemét ügyben, illetve buddhizmus, zen ügyben már újat mondani nem lehet, amit lehetett azt már nagyon sokan elmondták előttünk, tehát ez ügyben már nincs mit újat mondani, az egész hagyomány egy lerágott csont megvilágosodásostul, tan átadásostul, tanításosostul. Ezért létrehoztunk valami újat, ami nem üti a meglévőt, hanem tovább lép rajta. A célunk az, hogy a meglévő szemetet valami ésszerű dologra fodítsuk, vagyis újrahasznosítsuk, ezáltal megszüntetve és értelmet adva a szemétdombnak, ezzel nemcsak kitisztázzuk, hanem emberibbé és értelmessebbé tesszük a helyet ahol élünk.
2013. január 5.
