Kereszténység és Buddhizmus - lépés az ismeretlenbe.
A Satipatthana megújítása
Nagyon nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki Szókratész, Lao Ce, Buddha, Krisztus, Bódhidharma vagy akár Hui Neng után itt megpróbál bármi újat is mondani. Tisztában vagyok a helyzet súlyával és nehézségével, és számomra megtisztelő az, hogy a magyarországi buddhizmust meghatározó és annak kiemelkedő alakjait tarthatom társaimnak, barátaimnak és tanítóimnak. Szerencsém volt, mert gyerekként kezdtem a szakmát a 80-as évek közepén és volt alkalmam nagyon sok tanítóval találkozni. 27 éves buddhista tanulmányaim során arra a felismerésre jutottam, hogy meg kell tudni próbálni továbblépni. Azért gondolom ezt, mert azt látom, hogy az egész szakma azon vergődik és görcsöl régóta, hogy a meglévő tananyagot egyáltalán felfogja, feldolgozza magában és továbbadja.
Úgy gondolom, hogy nekem szerencsém volt ez ügyben, és sikerült rálátnom olyan lényegi pontokra, ami keresztül tudott emelni a teljes hagyományon, és érthetővé tudta azt tenni számomra. Arra a meglátásra jutottam, hogy a tananyag hiányos, illetve tévútra kerültünk. Ebből fakadóan egyetlen dolognak lett értelme, a közös továbblépésnek. Azt gondolom, hogy ma itt újat mondani nem tud senki, mert már minden el lett mondva. Viszont ha összefogunk, és közösen lépünk tovább, akkor képesek vagyunk a hagyományt egy magasabb minőségbe emelni és új kapukat megnyitni. Elmondom mire gondolok:
Azt már megláttuk, hogy az Élet (Tao) áll mindennek mögött, és van arra lehetőség, hogy ebből kiszálljunk (Buddha). Felfogtuk azt, hogy ezt meg is ragadhatjuk (Üresség). Így azt is elértük, hogy eggyé tudunk válni vele (Krisztus), és erre az egészre rá is láttunk (Hui Neng).
Nagyjából ezen a ponton meg is álltunk az Élet realizációjával kapcsolatban. Ugyanis hiába ragadjuk meg az Ürességet, a tényleges eggyéválás, vagyis az Életnek a tudatba való beáramlása egyéni szinten már nem történik meg csak részlegesen, tehát tévútra jutottunk. Az ami régen működött egyéni szinten, az most már nem működik. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez közösségi szinten működhet. Ezért el kell dönteni mit is szeretnénk ténylegesen:
1. Itt fogunk romantikázni az Életről és a múltról ahogy Hamvas tette, és várjuk a csodát, hogy az Ürességben újra megjelenjen az Élet vagyis a Megvilágosodás,
2. Vagy összefogunk és megpróbálunk kitalálni valamit közösen és továbblépünk.
Nekünk kell eldönteni, hogy mi legyen, romantikázunk az ősökkel és várjuk a csodát vagy lépünk az ismeretlenbe. Mindenesetre ha megpróbálunk továbblépni, akkor lehet, hogy a keresztényeket is jobban be kellene vonni a buddhizmusba, hátha van nekik valami B tervük és tudnak segíteni, és talán közösen ki tudunk találni valami megoldást az Életre. Köszönöm a figyelmet.
Nagyon nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki Szókratész, Lao Ce, Buddha, Krisztus, Bódhidharma vagy akár Hui Neng után itt megpróbál bármi újat is mondani. Tisztában vagyok a helyzet súlyával és nehézségével, és számomra megtisztelő az, hogy a magyarországi buddhizmust meghatározó és annak kiemelkedő alakjait tarthatom társaimnak, barátaimnak és tanítóimnak. Szerencsém volt, mert gyerekként kezdtem a szakmát a 80-as évek közepén és volt alkalmam nagyon sok tanítóval találkozni. 27 éves buddhista tanulmányaim során arra a felismerésre jutottam, hogy meg kell tudni próbálni továbblépni. Azért gondolom ezt, mert azt látom, hogy az egész szakma azon vergődik és görcsöl régóta, hogy a meglévő tananyagot egyáltalán felfogja, feldolgozza magában és továbbadja.
Úgy gondolom, hogy nekem szerencsém volt ez ügyben, és sikerült rálátnom olyan lényegi pontokra, ami keresztül tudott emelni a teljes hagyományon, és érthetővé tudta azt tenni számomra. Arra a meglátásra jutottam, hogy a tananyag hiányos, illetve tévútra kerültünk. Ebből fakadóan egyetlen dolognak lett értelme, a közös továbblépésnek. Azt gondolom, hogy ma itt újat mondani nem tud senki, mert már minden el lett mondva. Viszont ha összefogunk, és közösen lépünk tovább, akkor képesek vagyunk a hagyományt egy magasabb minőségbe emelni és új kapukat megnyitni. Elmondom mire gondolok:
Azt már megláttuk, hogy az Élet (Tao) áll mindennek mögött, és van arra lehetőség, hogy ebből kiszálljunk (Buddha). Felfogtuk azt, hogy ezt meg is ragadhatjuk (Üresség). Így azt is elértük, hogy eggyé tudunk válni vele (Krisztus), és erre az egészre rá is láttunk (Hui Neng).
Nagyjából ezen a ponton meg is álltunk az Élet realizációjával kapcsolatban. Ugyanis hiába ragadjuk meg az Ürességet, a tényleges eggyéválás, vagyis az Életnek a tudatba való beáramlása egyéni szinten már nem történik meg csak részlegesen, tehát tévútra jutottunk. Az ami régen működött egyéni szinten, az most már nem működik. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez közösségi szinten működhet. Ezért el kell dönteni mit is szeretnénk ténylegesen:
1. Itt fogunk romantikázni az Életről és a múltról ahogy Hamvas tette, és várjuk a csodát, hogy az Ürességben újra megjelenjen az Élet vagyis a Megvilágosodás,
2. Vagy összefogunk és megpróbálunk kitalálni valamit közösen és továbblépünk.
Nekünk kell eldönteni, hogy mi legyen, romantikázunk az ősökkel és várjuk a csodát vagy lépünk az ismeretlenbe. Mindenesetre ha megpróbálunk továbblépni, akkor lehet, hogy a keresztényeket is jobban be kellene vonni a buddhizmusba, hátha van nekik valami B tervük és tudnak segíteni, és talán közösen ki tudunk találni valami megoldást az Életre. Köszönöm a figyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése