A megváltó - Zen 2.0

Dobosy Antal-nak, Tibor Tátrai-nak, Gábor Kovencz-nek, Hörcher Péter-nek, Won Do Zen-fi-nek, László Moldoványi-nak és Tamás Szőllősi-nek ajánlva.

Mi a Zen 1.0 és mi a buddhizmus lényege? A buddhizmus vagyis a zen lényege nem a kérdésekben illetve nem a rá adott válaszokban található, nem is a meditációban, tanításban vagy bármi másban. Ezek a dolgok egyfajta irányultságot, olykor erőfeszítést mutatnak, ezért időtöltésnek kiválóak, és sokan szeretik is őket, viszont a zen lényege szerencsére nem ezekben az időtöltésekben aposztrofálható, ugyanis a zen nem a Van vagy nem a Nincs kategóriájába esik, abból teljesen kiemelkedett. Ez egy olyan emelkedettség, amelynek alapja egy mindent megkérdőjelező és ezáltal mindent felülvizsgáló hozzáállás régies szóhasználattal élve: nemtudás. Ezért joggal mondhatjuk tehát azt, hogy buddhizmus, vagyis a zen lényege egy hozzáállás, semmi egyéb.

Sokan tévedésben időznek, és azt hiszik, ha valamit tökéletesen tesznek, akkor zent gyakorolnak. Tévednek. A zen nem függ tökéletességtől vagy tökéletlenségtől, gyakorlástól, a buddhizmusban eltöltött időtől, kérdéstől, sikeres reinkarnációban eltöltött óráktól, vagy válaszoktól. Én például anélkül fogtam fel a Buddha tanát gyerekkoromban, hogy még csak soha nem is hallottam róla. Ezért a " Mi a zen? Mi a buddhizmus? Mi a szertartás? Mi a meditáció? Mik vagyunk? " kérdéseket helyes feltenni, ugyanis ezek a kérdések tükrözik igazán a valódi hozzáállást, vagyis a buddhizmust. A helyes hozzáállás pedig nem más, mint saját helyzetünk felülvizsgálata, és abból való kiemelkedés.

Az úgynevezett Buddha ember nem mást csinál mint kiemelkedik saját helyzetéből. Ezt azért tudja megcsinálni, mert a hozzáállása mindent megkérdőjelező, megvizsgáló, semmit el nem fogadó. Ez végül oda vezet, hogy átlátja véleményeit, tévedéseit, elképzeléseit, vagyis saját helyzetét, és abból kiemelkedik teljesen.

Ez a fajta emelkedettség vagy rálátás a buddhizmus, semmi egyéb. Idővel ebből vallás és hiedelem lett, teljesen bemerevedett, Buddhából szent lett, lassacskán népek és kultúrák vetítették bele saját hiedelmeiket és tévedéseiket, ami az egész emelkedettségből merevséget és bigottságot teremtett. Ezt a deformált és betegesen képzelgő vallást próbálta meg Bodhidharma a gyökerekhez visszavezetni, ezt hívjuk zen-nek vagy Zen 1.0-nak. Ez egy ideig működött és virágzott is, de már a 6. zen pátriárka előtt az emelkedettségből újra beteges erőfeszítés, meditáció, törekvés, és végül koanokkal való sztorizgatás maradt. A zennel pontosan ugyanaz történt mint a buddhizmussal korábban, más kultúrák hatására végül elvesztette tisztaságát, és elmerült. Ezért a mai buddhizmusnak illetve zennek Buddha emelkedettségéhez már nem sok köze van.

Ez a fajta probléma nem változott idővel sem. Létrehoztunk egy vallást a buddhizmust, ami idővel devalválódott, ekkor visszavezettük a gyökerekhez ami a zen, és az szépen lassan újra elsüllyedt. A koreai Kyong Ho és utódjai Man Gong, és Ko Bong jól látták ezt a fajta elsüllyedést, és már pár száz évvel ezelőtt megállapították a buddhizmusról távolkeleten, hogy halott, vagyis, hogy az emberekben nem élő. Ezért aztán erőfeszítést tettek, hogy nyugatra kerüljön és megújuljon. Sajnos a nyugatra kerülés nem oldotta meg a helyzetet, mert a nyugatiak a sokszínű buddhizmustól, annak újdonságától és varázslatos világától teljesen megrészegültek, kultúrális sokkot kaptak és azonnal el is vesztek benne, megújítani nem tudták, inkább másolni és megérteni kezdték. A nyugati ember nem értette meg azt a tényt, hogy a buddhizmus ide menekült azért, hogy itt tudjon újra szárba szökkenni, mert keleten haldoklik, és nem azért jött ide, hogy lemásolják.

A koreai Ko Bong elküldte egyetlen tanítványát Seung Sahn-t, hogy féltve őrzött kincsüket nyugatra hozza. Seung Sahn nagyon csalódott volt, mert a nyugati embert nem érdekelte a lényeg, sokkal inkább a kultúrális elemek, érdekes történetek, tanítások, ambíciók, pozíciók, vagyis a bemerevedett keleti zen. Minden erőfeszítése ellenére semmit sem tehetett, környezete utánozta őt, nyelvjárását, szavait, mozdulatait, tanítását, gyakorlatát, vagyis teljes életvitelét, nem fogva fel azt, ami benne a tényleges élet. Népszerűvé vált, és tanítványai vakon követték őt és tanítását. Hiába próbálta őket megállítani, megértetni velük, hogy a zen szavakon túli hozzáállás, egy emelkedettség, az iskola amelyet létrehozott az már életében túlnőtt rajta.

1991-ben találkozott egy fiatal tanítvánnyal aki mély hatással volt rá. A fiatal tanítványt semmi más nem érdekelte csak a lényeg mint annak idején őt, és meg akarta menteni a világot. Ez a tanítvány rögtön összetűzésbe keveredett a környezetével, a tanítókkal, mert annyira erős személyiséggel rendelkezett, hogy többnyire sokan megbotránkoztak attól amit mondott. A fiatal tanítvány ugyanis elért egyfajta mély megvilágosodást a buddhizmustól függetlenül még gyerekkorában, és azért választotta a buddhizmust, mert felismerte, hogy Buddha tanítása arról szól, amit ő is meglátott. Seung Sahn felfigyelt rá, észrevette, hogy nem tudja őt irányítani senki, tanítóit zen interjú közben megüti és tanítja őket, úgy érezte ígéretes lehet ez az ember. Megpróbálta külföldre kivinni magához, de sikertelenül, viszont az illető körül egyre több botrány volt a környezetében, majd végül a zen iskolából is kirúgták 2000-ben. A kirúgásának híre és a botrányok amik körülötte voltak eljutottak hozzá is, majd megkereste őt titokban emailben, és fél éven keresztül beszélgetett vele, és végül átörökítette azt az emelkedettséget, amelyet Kyong Ho talált meg újra, és amely ő általa nyugaton is gyökeret talált.

A fiatal magyar 30 éves zen tanító több akadállyal találta magát szemben: a környezete nem fogadta el őt, vagyis azt ami mondott és amit tanított nekik. Azt is megértette, hogyha egyszer nyilvánoságra hozza azt, hogy ő Seung Sahn örököse, akkor sokan fogják támadni és megkérdőjelezni őt ezért, de ha végül is elfogadják ezt a tényt és Seung Sahn akaratát, akkor csak azért fognak rá figyelni, mert ő egy pátriárka. Azonkívül azzal is tisztában volt, hogy a buddhizmus ugyanúgy halott az emberekben mint Bodhidharma idejében volt, és a ma élő mestereknek és tanítóknak szinte köze sincs a lényeghez. Azt is látta, hogy nem érdemes ugyanazt csinálni mint Bodhidharma tette, vagyis letisztázni megint mindent, és elölről kezdeni az egészet, mert ez idővel ugyanúgy sérülni fog és elveszik.

Ezért úgy döntött, hogy megújítja a buddhizmust, és nem letisztítja azt, ahogy azt elődjei tették. Létrehozta a Zen 2.0 -át 2007-ben, a modern kor szóhasználata alapján, amely a klasszikus zen-re épül, és amelynek alapvető lényegi pillérre az, hogy nem az egyéni teljesítményre és elérésre koncentrál már csak, tehát nem tanító, tanítvány és teljesítmény centrikus, hanem a megosztásra, együttes eredményekre törekszik. Ezzel megpróbálja elkerülni azt a csapdát amibe Buddha és Bodhidharma is belesétált, vagyis, hogy idővel a színvonal erősen csökken, és az élő tanítás és lényeg az teljes egészében elveszik, és bigottá válik.

Az új buddhizmust, amelyet barátaival hozott létre közösen, tanításából fakadóan fejlődésre lett késztetve nem csak egyéni, hanem kollektív szinten is, és ez erősen akadályozza a színvonal csökkenését egy darabig biztosan. Végérvényes felszámolták a klasszikus mester - tanítvány viszonylatot, és az igazságot és barátságot támogatják helyette. A mércét a lehető legmagasabbra tették, Dharmája tisztán a Világegyetem működéséből fakad, a benne élő Buddha ember immáron a Homo Universus, vagyis az az ember aki a Világegyetemben él, és akiben a Világegyetem él. Gyakorlata a Világegyetemmel való eggyé válás, a Tudatos Evolúció. A magasra emelt színvonal egyenlőre segíti a szellemi növekedést egy darabig biztosan, aminek végső soron nem más a célja, mint az emberi Tudat, vagyis a Világegyetem teljes realizációja, vagyis az Élet teljes kiteljesítése. A Zen 2.0 nyitva áll, készen a további fejlődésre.