A buddhista meditáció - Előszó
A Satipatthana megújítása.
A
Buddha halálával a színvonal csökkeni kezdett a buddhizmusban, és azok a
gyakorlatok és tanítások, amelyek régebben még jól működtek, azok
kezdték elveszíteni erejüket és igazságtartalmukat. Az emberi tudat
tágul és mindent képes befogadni, így egyre több tudással és élménnyel
telítődve, komplexitása és működése miatt folyamatosan immunissá válik,
ezért az előzőleg még hatásos és jól működő gyakorlatok idővel
képtelenek segíteni, és végül formalításra majd végtelen körökre ítélik a
gyakorlót.
Mivel a buddhizmus
színvonala folyamatosan csökken ahogy a tudat fejlődik, ezért egyre
kevesebb azoknak az embereknek a száma, akik ténylegesen felfogják miről
is van szó, ezért ez a maroknyi csoport már Buddha halála után pár száz
évvel a perifériára szorul, és mint deviáns kisebbség tartja fenn a
tényleges buddhista átélést, mintegy oldalról bekiabálva a többség által
elfogadott népszerű tanításokat megkérdőjelezve, ezáltal időben meg is
újítva azokat, de mellékhatásként buddhista mítoszokat generálva. Ahogy a
tudat fejlődik, így a buddhizmus egész tanítási és gyakorlati rendszere
is folyamatosan fejlődik és megújul idővel, és itt most nem csak a
különböző buddhista iskolákra érdemes gondolni, hanem főleg azokra a
techinkákra, amelyeknek a célja a tudat buddhista értelemben vett
letisztázása volt. Így jött létre később a boddhisattva attitűd, a
vipassana, az üresség meditáció, a vizualizációs gyakorlat, de sokan
retro és nosztalgiázás céljából még a hinduizmushoz is
visszakanyarodtak, így került vissza a buddhizmusba a matrázás, önmagunk
kínzásának, gyötrésének vagy éppen féktelenségének kevésbé szélsőséges
buddhista formái.
Mivel a
buddhizmusba, vagyis a tudatba gyakorlatilag minden belefér, ezért
idővel egy olyan színes kavalkád alakult ki, mint egy zsibvásáron, ahol
mindenki mindent kipróbált, gyakorolt, de a tudat természeténél fogva
immunissá vált ezekre, és ezen színes tanítások és gyakorlatok is hamar
elveszítették erejüket, és ugyanúgy elsüllyedtek a végtelen tudatban mint
elődjük a Satipatthana. Az emberi tudatban kialakult meditációs
techinkák és azok kavalkádja már képtelen volt érdemben kezelni a
kialakult gordiuszi csomót, és ezért újabb kísérletet tettek arra, hogy
a problémát kezeljék, így elkezdték az egészet megkérdőjelezni és az
egészet elvágni a tudatban, mintegy visszatérve a buddhista alapokhoz,
de így is csak időt nyertünk arra, hogy kitaláljunk valami érdemlegeset
megint. A tudatban való karddal vagdosás zen címszó alatt vonult be a
buddhista történelembe, egy ideig hatásosnak bizonyolt ez is, de már
vagy 500 évvel ezelőtt ez is elsüllyedt, beleragadva a formalitás és
különleges nyelvezet világába, mert a tudat ezt is ugyanúgy befogadta
idővel, megszokva ezt rákapott, és folyamatosan igényelve ezt a fajta
stimulálást, a gyakorló itt is a folyamatos gyakorlásba menekült..
A
meditáció tényleges megújítására a 6. pátriárka Hui Neng, és később
Pojo Chinul tettek érdemi kísérletett többek között, de valójában mégis
sok ezer évet kellett várni ahhoz, hogy most összefoglaljuk és
részletesen taglaljuk azt a fajta buddhista meditációt, ami a mai
kiművelt tudat számára ténylegesen hatásos tud lenni, és ami a buddhista
gyakorlót könnyedén otthonába tudja vezeti.
Láma Govinda és Suzuki Roshi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése