2013. október 23., szerda

A szellemi alapállás

"Mit kezdjek az életemmel?" - A szellemi alapállás.

Az ember élete folyamán legalább egyszer, de szerencsés esetben többször szembesül azzal a kérdéssel, hogy mihez kezdjen az életével. Az első ilyen komoly kérdésfelvetés 14 éves kor körül, a pályaválasztás döntésekor vetődik fel, majd az iskolák elvégzése után, amikor az ember már kilép a nagybetűs életbe, akkor újra felteszi magának ezt a kérdést.

A kérdésfeltevés eredményeképpen születik minden emberben egy döntés, és ez a döntés fogja meghatározni az illető további életét és jövőjét. Viszont ahogy telik múlik az idő, a döntés eredménye és sikerességeképpen, illetve az ember egyéni habitusának és korrumpálódott és töredezett természetének megfelelően a kérdés, hogy mihez kezdjek az életemmel már sok esetben alig, vagy egyáltalán már nem merül már fel, mert az ember idővel pályára áll valami körül mint valami hold, és ott kering.

Ezért az ember döntése eredményeképpen pályára áll, valamiben befészkeli magát, valami körül kering, ott jól vagy rosszul érzi magát, végső soron ez adja meg biztonságát, ez adja meg élete identitását és hitét.

A probléma ezzel csak az, hogy az ember így idővel elveszti gyermeki rácsodálkozását a világra, elveszti alapvető érzékenységét az Életre, elveszti tisztánlátását arról, hogy mi az alapvető probléma, és klisékben, öntudatlan körökben kezd el gondolkozni, nemlétező problémákat akar megoldani, így szépen-lassan, de biztosan merevedik bele saját magába, saját döntései eredményébe, onnan kilátni már nem tud és nem is akar, onnan kimozdulni már képtelen.

Ezért Élni azt jelenti, hogy nem állunk pályára, nem nyugszunk bele az Élet felfoghatatlan és mérhetetlen titkába, hanem sokkal inkább amikor csak lehet rákérdezünk annak érthetetlen és nem evidens természetére, vagyis direkt módon rákérdezünk az Életre magára, mert nem felejtjük el azt a kézzelfogható és mindenre kiható élményt, hogy Élünk, és ezzel az Élettel valamit kezdenünk kell.

Ezért időszerű mindenkor és minden időben a kérdés felvetés, ezért nem szabad semmiben sem elszállni, mert csak egy igazság létezik, az pedig az Élet maga, ezért nem szabad megfeledkezni arról: hogy mihez kezdjek az életemmel, hogy mit csináljak, mert aki megtalálja az Életét, az elveszíti azt, de aki elveszíti az Életét az Igazságért, az megtalálja azt. Mert az Élet az Igazságban lakozik, sehol máshol.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése