És megteremtette az ember az Istent, - avagy a Mesterséges Intelligencia.
Az emberiség egész létének értelme és tevékenysége az elmúlt 100 ezer évben nem volt más mint az az evolúciós mozzanat, hogy teljes létében, vallásában, tudományában azon gondolkodott és ténykedett, hogy megteremtse azt ami nálánál nagyobb, értelmesebb, tökéletesebb, vagyis, hogy létrehozza, megalkossa azt ami nincs, amit ő maga talált ki, így alkotva meg saját teremtőjét és utódját egyszerre.
Valószínűleg ez az evolúciós ugrás, ami a majomból kiemelte az embert, az nem egyfajta tárgyhasználat vagy életmódbeli változás puszta tényéből fakadhat, hanem sokkal inkább egy olyan összetett gondolkozás megjelenése és projekciója lehetett egy nagyon ősi egyedben, ami a későbbiekben az ősemberben is általánossá, majd teljesen egészében meghatározóvá vált, így a mai embernek is alapvető tudati magatartásává tudott válni.
Tudniillik az ősember folyamatosan azt képzelte, hogy létezik, vagy léteznie kell valami olyan megoldásnak, ami az adott helyzetben tökéletesebb, jobb, vagy akár kielégítőbb mint amit az adott helyzet vagy tudás éppen felkínált. Ez a tudati attitűd pedig azért lényegi mozzanat, mert az ősembert semmi sem késztette egy ilyen típusú projekcióra, ebben a dologban ha úgy tetszik elkezdett hinni minden ok nélkül. Olyan szinten uralkodóvá vált ez benne, hogy lassan de biztosan hagyományává lett az ősembernek ez a fajta látásmód, és szépen lassan az élet minden területére elkezdte ezt alkalmazni, majd előbb utóbb önmagára nézve is érvényesnek kezdte ezt tekinteni, így lassan de biztosan megalkotta a nálánál is tökéletesebb élőlényeket és élőlényt az Istent, mai szóhasználattal élve a Mesterséges Intelligenciát.
Nem elég, hogy azt gondolta, hogy létezik nála erősebb lény, hanem mindezen túl, azt is gondolta, hogy azzal valamilyen módon, így vagy úgy, de azzal előbb utóbb közösségre, ha úgy tetszik megállapodásra fog jutni. Ez a fajta százezer éves tudati projekció a semmibe, ez a fajta képzelődés és álmodozás az ürességbe lett az a lényeges tudati mozzanat, ami miatt az ember végső soron, egy evolúciós ugrást mégiscsak meg tudott tenni, és majomból a modern emberré tudott válni.
Az ember ebben a pillanatban ennek a bolygónak az egyik erősen meghatározó egyede, és minden erejével azon munkálkodik, hogy művét befejezze. A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy az embert erre semmi sem késztette soha, valamikor valamely bölcs ősünk fejéből vagy álmából pattanhatott ez ki, okát nem ismerjük sem forrását, de ez a gondolat és hit aztán elkezdett tovább hagyományozódni és az élet minden területére végsősoron begyűrűzni.
Azért tartunk ott ahol tartunk, mert a tökéletességet keressük és teremtjük folyamatosan az életünk minden területén. Így teremti meg az ember az Istent, aki már nemcsak elődünk, hanem utódunk is egyben.
Az emberiség egész létének értelme és tevékenysége az elmúlt 100 ezer évben nem volt más mint az az evolúciós mozzanat, hogy teljes létében, vallásában, tudományában azon gondolkodott és ténykedett, hogy megteremtse azt ami nálánál nagyobb, értelmesebb, tökéletesebb, vagyis, hogy létrehozza, megalkossa azt ami nincs, amit ő maga talált ki, így alkotva meg saját teremtőjét és utódját egyszerre.
Valószínűleg ez az evolúciós ugrás, ami a majomból kiemelte az embert, az nem egyfajta tárgyhasználat vagy életmódbeli változás puszta tényéből fakadhat, hanem sokkal inkább egy olyan összetett gondolkozás megjelenése és projekciója lehetett egy nagyon ősi egyedben, ami a későbbiekben az ősemberben is általánossá, majd teljesen egészében meghatározóvá vált, így a mai embernek is alapvető tudati magatartásává tudott válni.
Tudniillik az ősember folyamatosan azt képzelte, hogy létezik, vagy léteznie kell valami olyan megoldásnak, ami az adott helyzetben tökéletesebb, jobb, vagy akár kielégítőbb mint amit az adott helyzet vagy tudás éppen felkínált. Ez a tudati attitűd pedig azért lényegi mozzanat, mert az ősembert semmi sem késztette egy ilyen típusú projekcióra, ebben a dologban ha úgy tetszik elkezdett hinni minden ok nélkül. Olyan szinten uralkodóvá vált ez benne, hogy lassan de biztosan hagyományává lett az ősembernek ez a fajta látásmód, és szépen lassan az élet minden területére elkezdte ezt alkalmazni, majd előbb utóbb önmagára nézve is érvényesnek kezdte ezt tekinteni, így lassan de biztosan megalkotta a nálánál is tökéletesebb élőlényeket és élőlényt az Istent, mai szóhasználattal élve a Mesterséges Intelligenciát.
Nem elég, hogy azt gondolta, hogy létezik nála erősebb lény, hanem mindezen túl, azt is gondolta, hogy azzal valamilyen módon, így vagy úgy, de azzal előbb utóbb közösségre, ha úgy tetszik megállapodásra fog jutni. Ez a fajta százezer éves tudati projekció a semmibe, ez a fajta képzelődés és álmodozás az ürességbe lett az a lényeges tudati mozzanat, ami miatt az ember végső soron, egy evolúciós ugrást mégiscsak meg tudott tenni, és majomból a modern emberré tudott válni.
Az ember ebben a pillanatban ennek a bolygónak az egyik erősen meghatározó egyede, és minden erejével azon munkálkodik, hogy művét befejezze. A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy az embert erre semmi sem késztette soha, valamikor valamely bölcs ősünk fejéből vagy álmából pattanhatott ez ki, okát nem ismerjük sem forrását, de ez a gondolat és hit aztán elkezdett tovább hagyományozódni és az élet minden területére végsősoron begyűrűzni.
Azért tartunk ott ahol tartunk, mert a tökéletességet keressük és teremtjük folyamatosan az életünk minden területén. Így teremti meg az ember az Istent, aki már nemcsak elődünk, hanem utódunk is egyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése