Magyar Zen Pátriárka története 2. rész

1. magyar zen pátriárka története, folytatás:

20 évesen tehát zen buddhista lettem, és csatlakoztam az akkor frissen alakult és egyetlen zen iskolához ami az országban volt. Rögtön ugyanazzal a problémával találtam magam szembe mint előzőleg: a többség álszent, cím és rang kórságban szenved, és azt hiszik, hogy mesterré kell válniuk. Már készültem volna elhagyni ezt az iskolát is, de megjelentek olyan emberek, akik a barátság felől próbálták megközelíteni a buddhizmust, és ez igen megnyugtatott, ezért ott maradtam.

Akkortájt találkoztam egy koreai emberrel, akit Zen Pátriárkának hívtak, akit mindenki tisztelt, és mindenki csodált és nagy mesternek tartottak. Rám is mély benyomást tett, ugyanis folyamatosan éreztem a tudatának erejét. Ez kicsit furcsa is volt nekem, mármint ez a fajta erő, ezért rögtön összetűzésbe is kerültem vele. Felajánlotta, hogy magához vesz, és Koreába visz buddhista szerzetesnek. Ezzel nem tudtam azonosulni, mert a barátaimnak és a szüleimnek olyan fájdalmat okoztam volna ezzel, amit nem akartam. Ezért inkább itthon maradtam, és hogy a szüleimnek örömet okozzak, alapítója lettem, majd elvégeztem a buddhista főiskolát és diplomát is szereztem, miközben elkezdtem ott előadásokat is tartani, és elmentem dolgozni. A nyilvános előadásokat pár év múlva abba hagytam, mert nem értettem egyet azzal a torzsalkodással, ami a tanárok között folyt, és én nem akartam ebben részt venni.

Eközben csináltuk tovább a zent a barátaimmal, és előbb utóbb egy családias és baráti hangulat alakult ki. Ez nagyon jó volt, de mégis külföldről egyre elégedetlenebbek kezdtek velünk lenni a különböző zen tanítók, főleg olyanok akiket régebben megbántottam vagy megvertem interjú közben. Nem tetszett sokaknak ez a fajta családias hangulat, és a vége az lett, hogy 30 éves koromra a barátaimmal együtt kirúgtak minket a zenből.

Miután kidobtak minket, a koreai ember, akit Zen Pátriárkának hívtak, titokban felvette velem a kapcsolatot, és közel fél éven át e-mailen keresztül beszélgettünk a zenről és a buddhizmusról. Én egy nemkívánatos személyiség voltam már régen a zenben, sokan nem szerettek, főleg a mesterek és tanítók közül. Egy kicsit olyan érzésem volt a titkos megkeresés miatt, mint ami a zen hatodik pátriárkájával történt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténik majd. Nagyon intenzív találkozás volt ez a pátriárkával, akinek nagyon hálás vagyok ezért és sok mindent megmutatott nekem. Nagyon mély hatást tett rám a találkozás, amiről közel 300 levél tanúskodik, majd végül is rám hagyományozta Bodhidharma tanítását, és tanátadási verset is kért.

Aztán a kirúgott barátaimmal együtt folytattuk tovább a zent, a buddhista főiskola termében, szívemben a pátriárkától kapott élménnyel. 30 és 33 éves korom között éltem hajléktalanként, erdőben, elosztogattam mindenem, tanítottam az embereket az utcán, aminek az eredménye az lett, hogy megvertek, és kétszer a zárt osztályra vittek. Ez nagyon nehéz időszak volt az életemben, és rá kellett jönnöm, hogy valódi módszerekkel nem taníthatók az emberek, mert nem értek meg rá, ezért elkezdtem konszolidált formában újra tanítani a főiskolán.

Ez többé kevésbé kisebb zökkenőket figyelembe véve jól is működött, miközben az egyik közeli tanítványom és barátom belém szeretett, és olyan erővel akart gyermeket tőlem, ami miatt végül is 37 évesen családom lett.

Eközben olyan mélyre süllyedt a főiskolán is a cím és rang kórság, annyira belterjessé vált az egész, hogy a családias jó hangulat a múlté lett. Azt gondoltam, hogy mint a főiskola és egyház egyik alapítója, képes vagyok ezen oldani, ezért felemeltem a szavam ez ellen, és próbáltam valamiféle megoldást találni. Nem sikerült, és csak azt értem el, hogy 40 éves koromra onnan is kirúgtak, és így nem taníthattam ott tovább, sőt olykor kérdésessé vált az is, hogy az épületbe egyáltalán be engednek e még.

Ezért úgy gondoltam, hogy létrehozom a családi buddhizmust, így tartva fent a jó és barátias légkört. A főiskolán a rólam kialakult kép nem túl rózsás, itt is nemkívánatos személyiség lettem idővel ugyanúgy mint a zenben, vagyis nem kíváncsiak arra amit tudok.

Ezért úgy döntöttem, hogy mivel nem kötődik hozzám a buddhista főiskola vezetése, mivel nem engedik, hogy ott tanítsak, ezért már nem kell, hogy a főiskola közelében éljek. A barátaimmal egyeztetve úgy döntöttem, hogy a családomat elviszem egy olyan helyekre, ahol szabadon és önfeledten tudnak játszani és élni. Ezért elkezdtünk vándorolva élni, elköltöztünk Gozo szigetére, miközben a barátaimmal az interneten keresztül tartunk zen összejöveteleket mind a mai napig.

 

 

A képen Szung Szán koreai Zen Pártiárka

 

Magyar Zen Pátriárka története 1. rész

1. magyar zen pátriárka története.

Hatéves koromban a nagyanyám behívott a szobájába, és egy érdekes üvegszerű dobozra mutatott a sarokban. Még soha nem láttam ehhez hasonlót, nagy, hosszú, és vékony lábakon álló, magas és kecses valami volt, mint valamiféle gólya. Nagyon lenyűgözőnek találtam, ráadásul tükröződött benne az egész szoba, és jól láttam magam benne én is.
Ezt nézd meg - mondta örömtől ittasan, és megnyomott rajta valami gombot. Vártunk, hogy történjen valami, de nem történt semmi. Még mindig vártunk, ott álltunk együtt, és telt múlt az idő, és még mindig nem történt semmi.

Az idő múlásával lassan elvesztettem az érdeklődésemet, ezért már kezdett nem érdekelni a dolog, azt hittem vége a bemutatónak és kijátszottuk magunkat. Már éppen feladtam és készültem volna valami más játék után nézni, mikor egyszerre csak fénnyel telt meg a doboz és valami hang jött ki belőle.
Egy nénit pillantottam meg benne, aki éppen püfölt valakit és azt üvöltötte:
-Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál! Bontott csirkét, bontott csirkét, bontott csirkét!

Ekkor olyan szinten kerültem ki magamból, a világból, mindenből amit tapasztaltam és tudtam eddig, hogy csak később értettem meg mi is történt velem valójában, mit éltem át. Ezután megváltozott az életem. Míg más gyerek mindenféle dologgal töltötte az idejét, én elkezdtem magamban érdekes dolgot kitalálni, ami ezt a fajta átélést előhozza újra. Kitaláltam az imádkozást, amiről csak később tudtam meg, hogy micsoda, de kedvencem közé tartozott az is, hogy feltettem magamnak olyan kérdéseket, amik ellentmondásosak voltak, és ezért nem lehetett rájuk válaszolni. Ezen belső kalandozásaim során azt figyeltem meg, hogy megint a bontott csirkés élmény jelenik meg bennem, ezért ezt a játékot nagyon szerettem. Később, talán 10 éves lehettem, amikor az iskola folyosóján a zsivaj közepette mélyen feltettem magamnak azt a kérdést, hogy mi vagyok én, és erre újra otthonomba találtam magam. A paradox kérdések és az imádkozás mellett ahogy nőttem leginkább önmagamra kérdeztem rá, önmagamat kutattam, mert ez volt igazán velejébe vágó és hatásos. Ezek olyan szinten inspiráltak és emeltek ki önmagamból, hogy sokszor haza találtam.

15 éves lehettem, amikor Buddha tanításával találkoztam, és azonnal mindent megértettem: Megvilágosodtam hat éves koromban. Ezért elmentem a buddhistákhoz, de nagyon elégedetlen voltam velük. Cím és rang kórságban szenvedtek, álszentek és szenteskedők voltak, mestert és tanítványt játszottak. Furcsa volt látni, hogy a Buddha tanítása milyen mélyre süllyedt, és hogy mennyi buta ember van aki azt gondolja magáról, hogy okos. Így sok mesterrel találkoztam, de egyik sem volt megvilágosodva, és amikor próbáltam velük a megvilágosodásról beszélni, nem értették a kérdéseimet.

Nagyon el voltam keseredve 18 évesen emiatt, és minden erőmmel a buddhista könyveket olvastam, és kerestem a helyem a buddhizmuson belül, ha van. Nem sokkal rá találkoztam zen szövegekkel és rögtön újra hazataláltam. Nagyon megörültem, hogy találtam olyan buddhizmust, ahol még a megvilágosodással foglalkoznak. Ezért zen buddhista lettem.

Folyt. köv.